11 csapat startol el a hétvégi tiszai hulladékderbin

Idén 3, folyami pethajós hulladékderbit hirdetett meg a Tiszai PET Kupa ötletgazdája, a Természetfilm.hu Egyesület.  A nevezési időszak alatt a helyek ismét gyorsan beteltek, az első, júniusi verseny pedig már a hétvégén startol a Tisza-tavon. A folyótisztító és hulladékgyűjtő vízi rendezvény keretében június 12. és 15. között a csapatok Tiszafüredtől Kisköréig eveznek saját építésű pillepalack hajóikon.

A terület ismerős a petkalózoknak, hiszen két évvel ezelőtt ugyanit3 tonna hulladéktól mentesítették a folyót, tavaly ősszel pedig a Tisztítsuk meg az országot! program keretében szerveztek több héten keresztül takarító akciókat a Közép-Tiszai-Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) közreműködésével. A II. Tiszai PET Kupa tizenegy rajthoz álló csapattal, Áder János köztársasági elnök fővédnökségével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával valósul meg.

 A már hagyományos folyami pethajós versenyek fontos részét képezik a Tisza hulladékmentesítésének. A PET Kupa szervezői még tavasszal hirdették meg az idei futamokat. A két nyári versenyt a Tisza-tóra és a Felső-Tiszára, az őszi pethajós próbatételt pedig a Bodrogra tervezik.

 „A tervezés és szervezés szempontjából még éppen időben vált lehetővé a júniusi rendezvény előkészítése, köszönhetően a járvány mérséklődésének és a rendezvényeket érintő szabálymódosításoknak. Tavaly ősszel hét tonna hulladékot már összegyűjtöttünk a tó árterében, de úgy tűnik, hogy a januári és májusi áradások ismét nagy mennyiségű hulladékot hoztak Ukrajna és Románia felől – mondta Tamás Zsolt, a PET Kupa versenyigazgatója, a II. Tisza-tavi PET Kupa főszervezője.

A vízügy és a petkalózok évek óta tartó, összehangolt folyótisztító munkájának köszönhetően ma már sokkal tisztábbak az ártéri erdők. Ezzel párhuzamosan a PET Kupa egyre bővíti nemzetközi kapcsolatait, hogy szemléletformáló és szakmai programjaikkal a Tisza egész vízgyűjtő területén minél több családot, iskolát és szakembert szólítsanak meg.


Forrás: PET Kupa Sajtó|kép: Pet Kupa Fotó
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. november-december

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. november-december2025. október

Iratkozzon fel hírlevelünkre!