Várhatóan egyáltalán nem jár majd vissza készpénz a hazai italcsomagolás visszaváltó automatákból

Zöld Ipar Magazin palackvisszaváltás Magyarország

Megszüntetné a készpénzes kifizetés a REpontokon a MOHU, javaslatuk szerint a visszaváltott palackokért csak bolti levásárolható utalványt kaphatnánk, illetve átutalást kérhetnénk – írja az nlcEz a módszer egyébként a vidékre már eddig sem volt jellemző, csak a budapesti automaták tároltak eddig érméket.

palackgyűjtés mostanra sokak számára megélhetéssé vált, az 50 forintos palackokért sokan vidékről is a fővárosba utaznak. A helyzet ugyanakkor problémákkal is jár: súlyos közbiztonsági és köztisztasági válságot idézett elő a fővárosban, emiatt egyre több kerületi polgármester kardoskodik a kötelező palackvisszaváltási rendszer jelenlegi formájának a megváltoztatása mellett. 

Terézváros polgármestere augusztusban kéréssel fordult a kormány felé, miután a kerület rengeteget közpénzt költ a takarításra, kukacserékre, a lakók biztonságérzete azonban ennek ellenére is sokat romlott. Bozóki Csaba, a MOHU visszaváltásért felelős igazgatója most erre reagált. Elmondta, alapvetően nem a palackvisszaváltás okozta a Budapest belvárosában tapasztalható problémákat, mégis fontos, hogy az önkormányzatokkal, a szociális szervezetekkel, hatóságokkal közösen keressenek megoldásokat, együtt dolgozzák ki a lehetséges javaslatokat.

 „Megkezdődtek a tárgyalások az önkormányzatokkal. A MOHU konkrét javaslatokkal érkezett, ami közül az egyik, hogy szüntessük meg a készpénzhasználatot a visszaváltás rendszerében“ – jelentette be Bozóki, hozzátéve: a bankszámlára utalást, valamint levásárolható kupont továbbra is megtartanák.

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. november-december

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. november-december2025. október

Iratkozzon fel hírlevelünkre!