Közel 75 tonna hulladékot emeltek ki két hónap alatt a Duna medréből az Ipoly és Dunaföldvár közötti szakaszon a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság munkatársai. A szemét között 899 személyautó-, teherautó- és traktorgumiabroncsot is találtak, írta a Kontroll, közösségi oldalas információjában.
 
Az egyik helyszínen 110 vashordó került elő, egy másikon több száz gumiabroncsot gyűjtöttek össze. A hulladékot szelektíven válogatták szét, majd szeptember végén elszállították.
 
A vízügyi szakemberek a lakossági bejelentések és az önkormányzatoktól kapott információk alapján végezték a munkát. Közlésük szerint minden bejelentett helyszínre kivonultak, és amit megfelelő eszközök hiányában is el tudtak távolítani, azt kiszedték és elszállították.

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. november-december

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. november-december2025. október

Iratkozzon fel hírlevelünkre!