Halmokban állnak a kidobott ruhák az Atacama-sivatagban

Egyre több kidobott ruha halmozódik fel a chilei Atacama-sivatagban – írja az AFP-re hivatkozva a 24.hu. Az országba régóta nagy mennyiségben áramlanak be Európa, Ázsia és Észak-Amerikai felől a Kínában és Bangladesben gyártott, nem értékesített vagy már használt ruhák. Chilében az ilyen termékeket továbbértékesítik, és Latin-Amerika más államaiba is eljutnak.

Az észak-chilei Iquique kikötővárosába minden évben 59 ezer tonnányi ruházat érkezik be. A termékek egy részét santiagói kereskedők vásárolják fel, sok darabot pedig kicsempésznek az országból.

Legalább 39 ezer tonnányi ruha azonban a sivatagba kerül.Ugyan a termékek egy részét a környék lakói még hasznosítani tudják, így is rengeteg hulladék marad a sivatagban.

Franklin Zepeda, az EcoFibra alapítója szerint a probléma az, hogy a termékek biológiailag nem lebomlóak, és olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek miatt a helyi lerakók nem fogadják be őket. A 2018-ban létrehozott EcoFibra egy olyan vállalat, amely az eldobott öltözékekből gyárt szigetelő paneleket.

Az ENSZ 2019-es jelentése alapján 2000 és 2014 között megduplázódott a globális ruhatermelés. Az ipar a teljes emisszió 8 százalékáért és a vízhasználat mintegy 20 százalékáért felelős, egyetlen farmernadrág elkészítéséhez 7500 liter vízre van szükség. A szintetikus vagy vegyszerekkel kezelt ruhaalapanyagok ráadásul akár 200 évig is fennmaradhatnak, miközben folyamatosan szennyezik a környezetet.

Chile Dél-Amerika leggazdagabb országa, a térséghez képest a fogyasztói szokások meglehetősen erőteljesek. A fast fashion korábban igen népszerű volt a helyiek körében, az elmúlt időszakban viszont egyre többen ismerik fel az ilyen típusú ruhák árnyoldalát.


Forrás: 24.hu
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!