Grönland még most is hatalmas jégtakarójának mélyén egy szokatlan, évek óta vitákat kiváltó kémiai jelenségre figyeltek fel a kutatók, számol be róla a ScienceDaily. A rejtély középpontjában a platinaszint hirtelen emelkedése áll. Korábban az ún. jégmagban (jégtakarókból és gleccserekből kifúrt jéghenger) talált, körülbelül 12 800 éves minta alapján a kutatók úgy gondolták, hogy a Föld felületébe egy ritka meteorit vagy üstökös csapódhatott be és alakította át gyökeresen a bolygó éghajlatát.
Az új eredmények azonban egy sokkal földhözragadtabb magyarázatra utalnak. A platinacsúcs valószínűleg egy izlandi vulkáni hasadékkitörésből származott, nem pedig egy űrből „érkezett” tárgyból. Úgy tűnik, a jelenség kialakulása a Fiatalabb Driász esemény kezdetéhez köthető, ahhoz a drámaian hideg időszakhoz, amely nagyjából 12 870 és 11 700 évvel ezelőtt tartott bolygónkon. Ebben az időszakban a hőmérséklet meredeken csökkent az északi féltekén. De a korszak nem csak emiatt számított rendkívül szélsőségesnek: Grönlandon például a hőmérséklet több mint 15°C-kal hidegebb volt, mint napjainkban. Az erdők helyét Európa-szerte tundra vette át, és az alacsonyabb szélességi körökön a csapadékminták dél felé tolódtak.
Ez a lehűlés éppen akkor következett be, amikor a bolygó éppen „kilábalt” az utolsó jégkorszakból, és elkezdett melegedni. A hirtelen fordulat okának azonosítása értékes információkkal járhat arra vonatkozóan, hogyan viselkedik a Föld éghajlati rendszere, mondhatni „stresszhelyzetben”.
A kutatók szerint ezt a hideg fázist egy nagyobb vulkánkitörés válthatta ki Németországban – a másik magyarázat egy eddig azonosítatlan vulkán kitörése.
Az idővonal alaposabb vizsgálata egy másik fontos nyomra is fényt derített. A 2013-as kutatás óta frissített jégmag-kormeghatározás azt mutatja, hogy a platinaszint-csúcs körülbelül 45 évvel a Fiatalabb Driász kezdete után következett be, így túl későn ahhoz, hogy a már említett kezdeti lehűlést okozza. Ráadásul a megemelkedett platinaszint körülbelül 14 évig fennmaradt, ami tartós folyamatra utal, nem pedig hirtelen eseményre, mint amilyen egy meteorit vagy egy üstökös becsapódása.
Ráadásul mmikor a tudósok összehasonlították a jégmag kémiai összetételét más geológiai mintákkal, a legközelebbi egyezést a vulkáni gázkondenzátumok (a vulkánból felszabaduló gázok gáz halmazállapotból folyékony vagy szilárd halmazállapotba hűlésekor keletkező termékek) adták, különösen azok, amelyek a víz alatti vulkáni tevékenységhez kapcsolódnak.
Ráadásul a közelmúltbeli izlandi kitörések bizonyítékai szintén alátámasztják ezt az elképzelést. A 8. századi Katla-kitörés például 12 évnyi fémszint-emelkedést (bizmut és tallium) okozott a grönlandi jégmagokban, a 10. századi Eldgjá-kitörés pedig jelentős kadmiumjelet hagyott maga után. Bár ezekhez kapcsolódóan nem mérték a platinaszint változását, ezen korábbi geológiai események mégis azt mutatják, hogy az izlandi vulkánok nagy távolságokra is képesek nehézfémeket „szállítani”.
