A „drága” és a „nehezen megtérülő beruházás” típusú kritikák nem pusztán vélemények: a hidrogén teljes láncának sajátosságaiból adódnak.

Az átalakítás, a tárolás/kompresszió és az esetleges visszaalakítás költség- és veszteségtényező, ezért hidrogénes megoldásnál különösen fontos a teljes rendszer vizsgálata (CAPEX–OPEX, hatásfok, üzemvitel, karbantartás, biztonságtechnika, infrastruktúra). A gazdaságosság emellett erősen függ az energiaár-környezettől, a megújuló források hozzáférhetőségétől, a helyi fogyasztási profiltól, a hálózati korlátoktól és a szabályozási keretektől. Emiatt szakmailag korrektnek azt tartom, ha a hidrogén alkalmazhatóságát helyszín- és adatalapú értékeléssel minősítjük, nem pedig általános érvényű kijelentésekkel.

-A szakmai közegben tapasztalható óvatosság egyik oka a transzparens, összehasonlítható gyakorlati példák relatív hiánya: kevés olyan projekt áll rendelkezésre, amelynek műszaki és gazdasági tapasztalatai széles körben hozzáférhetők. Ez természetes módon növeli a kockázatérzetet — különösen egy olyan technológiánál, ahol egy tervezési vagy üzemeltetési hiba költségvonzata jelentős lehet. Ugyanilyen fontosnak tartom, hogy a technológiáról szóló kommunikáció minden szinten pontos és arányos legyen: a túlzott leegyszerűsítés és a túlzó várakozások hosszabb távon bizalmi és piaci kockázatot is hordozhatnak.

-Összességében a hidrogénben specifikus mérnöki eszközt látok, amely bizonyos szegmensekben valós hozzáadott értéket adhat. A döntő kérdés mindig az, hogy az adott felhasználási helyen mi a pontos probléma, és arra a hidrogén arányos, műszakilag és gazdaságilag indokolható választ ad-e.

– Diplomamunkája is ilyen irányú volt, mesélne róla részletesebben?

-A diplomamunkám címe: „Hidrogéntechnológia integrációja épületekben: folyamatábra- és mátrixalapú modell magyarországi esettanulmánya”.

A dolgozat alapfelvetése, hogy hiába telepítünk napelemet, a termelés és a fogyasztás időben nem esik egybe, és intézményi épületeknél ez a különbség nem csak napi, hanem erősen szezonális is.

Ebből adódik a kulcskérdés: milyen tárolási stratégia ad műszakilag reális és gazdaságilag értelmezhető választ, és ebben hol lehet helye a hidrogénnek.

A dolgozat módszertani gerincét egy 2025-ben, az Energies folyóiratban megjelent tanulmány adja, amelyet Dorregaray-Oyaregui és munkatársai publikáltak. Ez egy döntéstámogató keretrendszer az épületszintű hidrogénintegrációhoz: olyan logikát ad, amellyel szisztematikusan kizárhatók azok az esetek, ahol a hidrogén műszaki vagy gazdasági okból eleve nem racionális, és azonosíthatók azok, ahol viszont a szezonális tárolás miatt értelmezhető lehet.

A tanulmány két kulcseleme:

• Többlépcsős folyamatábra, amely végig vezeti a döntéshozót a fő ellenőrzési pontokon (pl. van-e elég PV-potenciál; van-e érdemi szezonális eltérés; kompatibilisek-e a meglévő rendszerek; van-e hely és infrastruktúra; reális-e a teljes életciklus-költség).
• Változómátrix, amely több mint húsz paraméter mentén értékeli a rendszert. A mátrix a hidrogénes energialáncot teljes rendszerként kezeli: energetikai, műszaki, gazdasági, valamint biztonsági és üzemeltetési tényezőkkel együtt.

A dolgozatomban ezt a 2025-ös módszertant használtam, és ennek mentén építettem fel az esettanulmányt; ezzel a logikával tettem összehasonlíthatóvá a vizsgált konfigurációkat. A dolgozat esettanulmánya egy gimnázium és kollégium, valamint a kapcsolódó kiszolgáló épületek energiarendszere. Azért tartottam erős mintának, mert itt tankönyv szerűen jelentkezik az intézményi PV-integráció egyik klasszikus problémája: nyáron jellemzően sokkal több a termelési többlet, miközben az intézmény működése részben visszaesik; télen pedig alacsonyabb a PV-termelés, miközben az energiaigény várhatóan tartósan magasabb.

A helyszín épületgépészeti háttere is valós közintézményi képet ad: az épület az 1950-es években épült, később bővült, és 2024-ben részleges gépészeti átalakításon ment át. A használati melegvíz termelésben hőszivattyúk is szerepet kapnak, a fűtés pedig kondenzációs kazánokkal biztosított; a rendszerben megjelenik a hidrogénnel való részleges kompatibilitás gondolata is.

A hidrogén és a napelem együttműködésének lényege egyszerűen úgy írható le, hogy a napelemes termelési többletet — amikor azt helyben nem tudjuk közvetlenül felhasználni — elektrolízissel hidrogénné alakítjuk, eltároljuk, majd később (például a téli/átmeneti időszakban) vagy tüzelőanyag-cellával villamos energiává alakítjuk vissza, vagy hőtermelésre használjuk. Az integráció mellett szóló fő érv, hogy így a rendszer nem csak napi, hanem hosszabb időtávú (szezonális) illesztési problémák kezelésére is kap egy eszközt — a PV és az akkumulátor kiegészítéseként.

A vizsgált rendszerlogika: PV → akkumulátor → hidrogén.

A dolgozatom egyik állítása, hogy a hidrogén épületszinten ritkán első lépcső.

A vizsgálat ezért lépcsőzetes: először a PV-termelés és a fogyasztás illesztése, utána a napi ingadozások kezelése akkumulátorral, és csak erre épül rá a hidrogén, mint hosszabb időtávú, szezonális jellegű kiegészítés. A hidrogénnél két hasznosítási útvonalat értékeltem: kazános hőtermelés (földgáz részleges kiváltása), illetve tüzelőanyag-cellás visszaalakítás (a téli/átmeneti villamosenergia-hiány mérséklésére, kapcsolt hőhasznosítással).

Mit jelent ez a költségek nyelvén? A modell alapján a PV + akkumulátor kombináció önmagában is érdemi hatású: a hálózatról vételezett villamos energia nagyságrendileg a teljes éves igény közel kétharmadával csökkenthető. A hidrogén + tüzelőanyag-cella integrálásával ez az arány több mint háromnegyedre növelhető (77,4% kiváltási arány). Fontos, hogy a hidrogénes visszatermelés itt nem a napi energiamenedzsment fő eszköze, hanem célzottan a szezonális villamosenergia-hiány csökkentésére ad ráépülő megoldást. A gázoldali, kazános hasznosítás ezzel szemben kisebb szelet: a számításaim szerint a földgáz felhasználás kb. 4%-kal mérsékelhető.

-A gazdasági részben három egymásra épülő szinttel dolgoztam: CAPEX–OPEX és éves megtakarítás: a beruházási és üzemeltetési költségeket összevetettem azzal, hogy mennyi hálózati villamos energiát és földgázt vált ki a rendszer. Itt fontos módszertani feltétel, hogy az elektrolízissel előállított hidrogént egy adott időszakban vagy kazános hőtermelésre, vagy tüzelőanyag-cellás villamos termelésre hasznosítjuk — a két útvonalat külön gazdasági pályaként kezeltem.

Egyszerű megtérülési idő: iránymutatóként jól használható, de nem kezeli a pénz időértékét. NPV (nettó jelenérték): a pénzáramok időbeli eloszlását is figyelembe veszi; 20 éves időtávval és 5% diszkontrátával számoltam, a nettó pénzáramot állandónak feltételezve.

A tüzelőanyag-cellás konfiguráció gazdasági értékelésénél lényeges módszertani kérdés a kapcsolt hőtermelés pénzügyi értékelése. Mivel a vizsgált rendszerben a HMV-alapellátást hőszivattyú biztosítja, a tüzelőanyag-cella hőoldali hozadéka nem „önálló” hőenergiaként, hanem a referenciaüzemhez képest jelentkező villamosenergia-megtakarításként jelenik meg: a cella által leadott hasznos hő a hőszivattyú hőtermelését váltja ki, így a pénzügyi hatást a kiváltott hőszivattyús villamosenergia-igényen keresztül számoltam, SCOP = 3,5 feltételezés mellett. Azért fontos ezt kiemelni, mert ennek a szempontnak a figyelmen kívül hagyása esetén a tüzelőanyag-cellás felhasználási útvonalnál az NPV a számítások szerint már pozitív tartományba fordult volna.

A következtetéseim szerint mindkét hidrogénes konfiguráció tisztán gazdasági alapon határértékű a vizsgált feltételek mellett. Az egyszerű megtérülés nagyságrendileg kb. 14 év a kazános útvonalnál, és kb. 13 év a tüzelőanyag-cellás megoldásnál. NPV alapon mindkettő negatív, ugyanakkor a tüzelőanyag-cellás konfiguráció közelebb van a nullszaldóhoz, tehát érzékeny a finanszírozási és piaci feltételekre. A kedvezőbb finanszírozás, támogatási környezet, alacsonyabb diszkontráta vagy emelkedő energiaárak mellett a tüzelőanyag-cellás megoldás NPV-je átbillenhet pozitív tartományba, miközben az ellátásbiztonságot és az intézményi önellátottságot is növeli.

Az elvégzett érzékenységvizsgálat azt mutatja meg, hogy a beruházás gazdasági eredménye mennyire stabil a kulcsfeltevések változására. A hidrogénes épületenergetikai rendszerek esetén a legnagyobb hatású paraméterek jellemzően az energiaárak, a beruházási költség, valamint a tőkeköltség/diszkontráta: ezek kis elmozdulása is érdemben módosíthatja a megtérülést. Az NPV akkor válhat pozitívvá, ha az éves nettó pénzáram növekszik és/vagy a belépési és finanszírozási feltételek javulnak — tipikusan magasabb energiaár-környezet, alacsonyabb CAPEX (technológiai árcsökkenés vagy támogatás), illetve kedvezőbb finanszírozás (alacsonyabb diszkontráta) mellett.

A szakdolgozati munkámat a PTE oldaláról Bakk Teodóra Diána belső konzulensként támogatta.

-Jelenleg is a saját idevágó vállalkozásában váltja gyakorlatra a díjazott elképzeléseket. Mikor-és hogyan alakultak, mivel foglalkozik a vállalkozás, milyen jó gyakorlatokat tud felmutatni és milyen távlati céljaik vannak? Milyen szerepük van a jelenlegi hazai piacon, gondolkodnak-e határon túli jelenlétben?

-A VRS Energetika Kft. még kifejezetten friss vállalkozás: idén januárban indítottam el, tudatosan azzal a szemlélettel, hogy a saját lokális környezetemben tudjak magas színvonalú, mérnöki alapú tanácsadást, tervezést és kivitelezési koordinációt nyújtani. A szakdolgozatomban alkalmazott gondolkodásmód (adat–modell–döntés) számomra azért értékes, mert a gyakorlatban is ugyanazt a célt szolgálja: a technológiai lehetőségek közül arányos, műszakilag védhető és gazdaságilag értelmezhető megoldásokat kiválasztani. Jelenleg több mint 50 épület tartozik hozzánk olyan értelemben, hogy folyamatosan gyűjtjük az üzemeltetési adatokat, és lépésről lépésre dolgozunk a fogyasztási költségek csökkentésén és a megbízhatóság növelésén. Ezt kifejezetten gazdasági szemlélettel is kezelem: nem egyszeri, nagy átalakításban gondolkodom, hanem olyan ütemezhető fejlesztési pályában, amely mérhető eredményeket ad, és kezelhető kockázattal megvalósítható.

-Hosszú távú célom, hogy minél több olyan épület legyen, ahol érdemi fejlesztést tudunk végrehajtani, és az általunk vezetett beruházások a lehető legjobb minőségben valósuljanak meg a legkisebb lakástól az intézményi környezetig.

Külön fontos számomra, hogy közben folyamatosan kövessük az új megoldásokat és technológiákat: nem minden újdonságot kell azonnal beépíteni, de a jövőbiztos szemléletet már ma is érdemes tervezési szinten megjeleníteni.

A hazai piacon jelenleg nem állítom, hogy országos jelentőségű szereplők lennénk; a célom inkább az, hogy a VRS Energetika Kft. a saját működési területén megbízhatóságot és minőséget garantáló mérnöki partnerként váljon ismertté. Ha ennek az az ára, hogy inkább lokális fókuszú marad a működés, számomra ez vállalható: a minőség és az átláthatóság fontosabb, mint a gyors terjeszkedés.

-Ami a jövőbeni szakmai irányokat illeti: szívesen kapcsolódnék olyan projektekhez is, amelyek új technológiák gyakorlati alkalmazásán dolgoznak. Jelenleg ugyanakkor kizárólag Magyarországon gondolkodom; a fókuszom az, hogy itthon építsek stabil referenciát, módszertani alapot és működési minőséget, amire később — ha eljön az ideje — lehetne nagyobb léptékű jelenlétet is építeni.

Ez a nagyságrend önmagában azt jelenti, hogy a szakmai feladat és a beavatkozási lehetőségek hosszú időre előre láthatóak.

-A díjátadón említette, hogy a lehetőségek e téren lényegében határtalanok. Mire gondol itt pontosan, milyen piaci szegmensre, kifutási időre, fejlődési lehetőségre? A kortársainak, fiatal mérnökhallgatóknak miért ajánlaná ezt a részterületet és mivel biztatná őket, hogy középtávon, de főleg hosszú távon is érdemes ebben az ágazatban karriert építeni?

-Amikor azt említettem, hogy a lehetőségek ezen a területen határtalanok, ezt elsősorban nem a hidrogénre, hanem a magyarországi meglévő épületállomány fejlesztési potenciáljára és annak sokrétűségére értettem. A lakásállomány nagy része idős: a 2022-es állománymegoszlás alapján kb. 64% 1980 előtt épült, és a friss, egybetűs energetikai besorolási rendszer szerint a lakások több mint 50%-a „F vagy rosszabb” kategóriába esik. (Forrás: BPIE – JustReno Baseline Assessment Report for Hungary, 2025.)

-A határtalanság nálam azt is jelenti, hogy nem feltétlen azonnali, egyszerre mindent megoldó felújításokban gondolkodom, hanem egy tudatosan felépített, végigvezetett fejlesztési modellben. Vagyis:

az épületeket nem projektlistaként, hanem rendszerként érdemes kezelni – felmérni és mérni, adatot gyűjteni, majd egységes szempontrendszerrel priorizálni, és ütemezetten végig vinni a lépéseket.

Ebben kifejezetten hasznosak azok a módszerek, amelyek döntési pontokra bontják a folyamatot: segítenek abban, hogy átláthatóan eldönthető legyen, hol van a legnagyobb hatás, és mi az, ami csak később indokolt.

-Ezért ajánlanám ezt a részterületet a fiatal mérnököknek is: a meglévő épületek fejlesztése egyszerre nagy volumenű és mérnökileg sokrétű munka. Rengeteg épület, rengeteg eltérő kiinduló állapot, és emiatt rengeteg megoldandó feladat van. Középtávon ez stabil keresletet ad a szakértelemre, hosszú távon pedig azok építenek igazán erős karriert, akik rendszerszemlélettel, adatalapon és gazdaságilag is védhető érveléssel tudják vezetni a felújításokat, különösen a meglévő épületállományon, ahol a kihívás és a potenciál is a nagyobb. A saját munkámban és a projektek vezetésében arra törekszem, hogy mérhető eredményekkel, átlátható döntésekkel és valóban működő megoldásokkal teremtsek értéket. Bízom benne, hogy ez a szemlélet kedvet adhat mindazoknak is, akiket ez a terület érdekel, és motivációt jelenthet ahhoz, hogy ezen a pályán hosszú távon is elinduljanak.