Február közepén a Pécsi Tudományegyetemen adták át a 2025-ben alapított Messer Diploma Nívódíjat. Az első díjátadón egy olyan diplomamunkát ismertek el az alapítók, amely a hidrogén szerepét vizsgálta a modern épületenergetikai rendszerekben. Az elismerésben részesülő Veres Gréta ráadásul már a gyakorlatban is kamatoztatja a tudását – a Zöld Ipar Magazin erről is kérdezte a fiatal szakembert.

-Miért és mikor/hogyan fordult az érdeklődése a hidrogéntechnológia felé?

– A Pécsi Tudományegyetemen szereztem épületgépész mérnöki diplomát, emellett erősáramú elektrotechnikus végzettséggel is rendelkezem. A két kompetenciaterületet egymásra épülőnek tekintem: az energetikai rendszerek tervezésében és üzemeltetésében a gépészeti és a villamos szempontok egyre inkább összefonódnak. Emiatt a szakmai érdeklődésem a kezdetektől a határterületek felé irányult, különösen ott, ahol egy technológiai döntésnek műszaki, gazdasági és fenntarthatósági következményei egyszerre jelentkeznek. Jelenleg Gyulán és Budapesten megosztva élek. Budapesten több éven át dolgoztam, ugyanakkor tudatos döntés volt, hogy a megszerzett szakmai tapasztalatot Gyulán, a szülővárosomban is kamatoztassam, ezért a saját vállalkozásom, a VRS Energetika Kft. elindítását is ehhez a térséghez kötöttem.

-A hidrogéntechnológia iránti érdeklődésem is ebből a rendszerszemléletből következett. A megújuló alapú termelés épületenergetikai integrációjánál gyorsan előtérbe kerül a termelés és fogyasztás időbeli eltérése, valamint az, hogy a rövid távú kiegyenlítést szolgáló villamos tárolás és a hosszabb időtávú, akár szezonális energiatárolás eltérő műszaki-gazdasági logikát igényel. Amikor elindult a hidrogénszakmérnöki képzés, kifejezetten az motivált, hogy a technológia valós érettségi szintjét, tipikus alkalmazásait és az épületenergetikai kapcsolódásokat mérnöki mélységben, számszerűsíthető szempontok mentén értsem meg.

A hidrogén technológiai és piaci térnyerését nem univerzális megoldásként, hanem célzottan alkalmazható eszközként látom.

-A legéletszerűbb irányok jellemzően ott jelennek meg, ahol az alternatív dekarbonizációs útvonalak korlátozottak vagy aránytalanul költségesek, illetve ahol rendszerszinten értelmezhető a hidrogén szerepe a szektorkapcsolásban és a hosszabb távú energiatárolásban.

-Épületenergetikai kontextusban ugyanakkor fontos rögzíteni: a hidrogén jellemzően nem elsődleges megoldás. Sok esetben a villamos energia közvetlen felhasználása magasabb rendszerszintű hatásfokkal és kiszámíthatóbb gazdaságossággal jár. Épületeknél a hidrogén inkább ott merülhet fel racionálisan, ahol világos, jól definiált célja van — például ellátásbiztonsági tartalék, speciális üzemviteli igény, vagy egy megújuló termeléshez illesztett, hosszabb időtávú tárolási koncepció. A mérnöki kérdés számomra mindig az, hogy mely technológia milyen problémára ad választ.

-Mi a véleménye ennek térhódításáról, fejlesztéseiről, irányairól, illetve a technológiával kapcsolatosan sokszor megfogalmazott kritikákról, például, hogy drága, vagy hogy nehezen megtérülő?

A „drága” és a „nehezen megtérülő beruházás” típusú kritikák nem pusztán vélemények: a hidrogén teljes láncának sajátosságaiból adódnak.

Az átalakítás, a tárolás/kompresszió és az esetleges visszaalakítás költség- és veszteségtényező, ezért hidrogénes megoldásnál különösen fontos a teljes rendszer vizsgálata (CAPEX–OPEX, hatásfok, üzemvitel, karbantartás, biztonságtechnika, infrastruktúra). A gazdaságosság emellett erősen függ az energiaár-környezettől, a megújuló források hozzáférhetőségétől, a helyi fogyasztási profiltól, a hálózati korlátoktól és a szabályozási keretektől. Emiatt szakmailag korrektnek azt tartom, ha a hidrogén alkalmazhatóságát helyszín- és adatalapú értékeléssel minősítjük, nem pedig általános érvényű kijelentésekkel.

-A szakmai közegben tapasztalható óvatosság egyik oka a transzparens, összehasonlítható gyakorlati példák relatív hiánya: kevés olyan projekt áll rendelkezésre, amelynek műszaki és gazdasági tapasztalatai széles körben hozzáférhetők. Ez természetes módon növeli a kockázatérzetet — különösen egy olyan technológiánál, ahol egy tervezési vagy üzemeltetési hiba költségvonzata jelentős lehet. Ugyanilyen fontosnak tartom, hogy a technológiáról szóló kommunikáció minden szinten pontos és arányos legyen: a túlzott leegyszerűsítés és a túlzó várakozások hosszabb távon bizalmi és piaci kockázatot is hordozhatnak.

-Összességében a hidrogénben specifikus mérnöki eszközt látok, amely bizonyos szegmensekben valós hozzáadott értéket adhat. A döntő kérdés mindig az, hogy az adott felhasználási helyen mi a pontos probléma, és arra a hidrogén arányos, műszakilag és gazdaságilag indokolható választ ad-e.

– Diplomamunkája is ilyen irányú volt, mesélne róla részletesebben?

-A diplomamunkám címe: „Hidrogéntechnológia integrációja épületekben: folyamatábra- és mátrixalapú modell magyarországi esettanulmánya”.

A dolgozat alapfelvetése, hogy hiába telepítünk napelemet, a termelés és a fogyasztás időben nem esik egybe, és intézményi épületeknél ez a különbség nem csak napi, hanem erősen szezonális is.

Ebből adódik a kulcskérdés: milyen tárolási stratégia ad műszakilag reális és gazdaságilag értelmezhető választ, és ebben hol lehet helye a hidrogénnek.

A dolgozat módszertani gerincét egy 2025-ben, az Energies folyóiratban megjelent tanulmány adja, amelyet Dorregaray-Oyaregui és munkatársai publikáltak. Ez egy döntéstámogató keretrendszer az épületszintű hidrogénintegrációhoz: olyan logikát ad, amellyel szisztematikusan kizárhatók azok az esetek, ahol a hidrogén műszaki vagy gazdasági okból eleve nem racionális, és azonosíthatók azok, ahol viszont a szezonális tárolás miatt értelmezhető lehet.

A tanulmány két kulcseleme:

• Többlépcsős folyamatábra, amely végig vezeti a döntéshozót a fő ellenőrzési pontokon (pl. van-e elég PV-potenciál; van-e érdemi szezonális eltérés; kompatibilisek-e a meglévő rendszerek; van-e hely és infrastruktúra; reális-e a teljes életciklus-költség).
• Változómátrix, amely több mint húsz paraméter mentén értékeli a rendszert. A mátrix a hidrogénes energialáncot teljes rendszerként kezeli: energetikai, műszaki, gazdasági, valamint biztonsági és üzemeltetési tényezőkkel együtt.

A dolgozatomban ezt a 2025-ös módszertant használtam, és ennek mentén építettem fel az esettanulmányt; ezzel a logikával tettem összehasonlíthatóvá a vizsgált konfigurációkat. A dolgozat esettanulmánya egy gimnázium és kollégium, valamint a kapcsolódó kiszolgáló épületek energiarendszere. Azért tartottam erős mintának, mert itt tankönyv szerűen jelentkezik az intézményi PV-integráció egyik klasszikus problémája: nyáron jellemzően sokkal több a termelési többlet, miközben az intézmény működése részben visszaesik; télen pedig alacsonyabb a PV-termelés, miközben az energiaigény várhatóan tartósan magasabb.

A helyszín épületgépészeti háttere is valós közintézményi képet ad: az épület az 1950-es években épült, később bővült, és 2024-ben részleges gépészeti átalakításon ment át. A használati melegvíz termelésben hőszivattyúk is szerepet kapnak, a fűtés pedig kondenzációs kazánokkal biztosított; a rendszerben megjelenik a hidrogénnel való részleges kompatibilitás gondolata is.

A hidrogén és a napelem együttműködésének lényege egyszerűen úgy írható le, hogy a napelemes termelési többletet — amikor azt helyben nem tudjuk közvetlenül felhasználni — elektrolízissel hidrogénné alakítjuk, eltároljuk, majd később (például a téli/átmeneti időszakban) vagy tüzelőanyag-cellával villamos energiává alakítjuk vissza, vagy hőtermelésre használjuk. Az integráció mellett szóló fő érv, hogy így a rendszer nem csak napi, hanem hosszabb időtávú (szezonális) illesztési problémák kezelésére is kap egy eszközt — a PV és az akkumulátor kiegészítéseként.

A vizsgált rendszerlogika: PV → akkumulátor → hidrogén.

A dolgozatom egyik állítása, hogy a hidrogén épületszinten ritkán első lépcső.

A vizsgálat ezért lépcsőzetes: először a PV-termelés és a fogyasztás illesztése, utána a napi ingadozások kezelése akkumulátorral, és csak erre épül rá a hidrogén, mint hosszabb időtávú, szezonális jellegű kiegészítés. A hidrogénnél két hasznosítási útvonalat értékeltem: kazános hőtermelés (földgáz részleges kiváltása), illetve tüzelőanyag-cellás visszaalakítás (a téli/átmeneti villamosenergia-hiány mérséklésére, kapcsolt hőhasznosítással).

Mit jelent ez a költségek nyelvén? A modell alapján a PV + akkumulátor kombináció önmagában is érdemi hatású: a hálózatról vételezett villamos energia nagyságrendileg a teljes éves igény közel kétharmadával csökkenthető. A hidrogén + tüzelőanyag-cella integrálásával ez az arány több mint háromnegyedre növelhető (77,4% kiváltási arány). Fontos, hogy a hidrogénes visszatermelés itt nem a napi energiamenedzsment fő eszköze, hanem célzottan a szezonális villamosenergia-hiány csökkentésére ad ráépülő megoldást. A gázoldali, kazános hasznosítás ezzel szemben kisebb szelet: a számításaim szerint a földgáz felhasználás kb. 4%-kal mérsékelhető.

-A gazdasági részben három egymásra épülő szinttel dolgoztam: CAPEX–OPEX és éves megtakarítás: a beruházási és üzemeltetési költségeket összevetettem azzal, hogy mennyi hálózati villamos energiát és földgázt vált ki a rendszer. Itt fontos módszertani feltétel, hogy az elektrolízissel előállított hidrogént egy adott időszakban vagy kazános hőtermelésre, vagy tüzelőanyag-cellás villamos termelésre hasznosítjuk — a két útvonalat külön gazdasági pályaként kezeltem.

Egyszerű megtérülési idő: iránymutatóként jól használható, de nem kezeli a pénz időértékét. NPV (nettó jelenérték): a pénzáramok időbeli eloszlását is figyelembe veszi; 20 éves időtávval és 5% diszkontrátával számoltam, a nettó pénzáramot állandónak feltételezve.

A tüzelőanyag-cellás konfiguráció gazdasági értékelésénél lényeges módszertani kérdés a kapcsolt hőtermelés pénzügyi értékelése. Mivel a vizsgált rendszerben a HMV-alapellátást hőszivattyú biztosítja, a tüzelőanyag-cella hőoldali hozadéka nem „önálló” hőenergiaként, hanem a referenciaüzemhez képest jelentkező villamosenergia-megtakarításként jelenik meg: a cella által leadott hasznos hő a hőszivattyú hőtermelését váltja ki, így a pénzügyi hatást a kiváltott hőszivattyús villamosenergia-igényen keresztül számoltam, SCOP = 3,5 feltételezés mellett. Azért fontos ezt kiemelni, mert ennek a szempontnak a figyelmen kívül hagyása esetén a tüzelőanyag-cellás felhasználási útvonalnál az NPV a számítások szerint már pozitív tartományba fordult volna.

A következtetéseim szerint mindkét hidrogénes konfiguráció tisztán gazdasági alapon határértékű a vizsgált feltételek mellett. Az egyszerű megtérülés nagyságrendileg kb. 14 év a kazános útvonalnál, és kb. 13 év a tüzelőanyag-cellás megoldásnál. NPV alapon mindkettő negatív, ugyanakkor a tüzelőanyag-cellás konfiguráció közelebb van a nullszaldóhoz, tehát érzékeny a finanszírozási és piaci feltételekre. A kedvezőbb finanszírozás, támogatási környezet, alacsonyabb diszkontráta vagy emelkedő energiaárak mellett a tüzelőanyag-cellás megoldás NPV-je átbillenhet pozitív tartományba, miközben az ellátásbiztonságot és az intézményi önellátottságot is növeli.

Az elvégzett érzékenységvizsgálat azt mutatja meg, hogy a beruházás gazdasági eredménye mennyire stabil a kulcsfeltevések változására. A hidrogénes épületenergetikai rendszerek esetén a legnagyobb hatású paraméterek jellemzően az energiaárak, a beruházási költség, valamint a tőkeköltség/diszkontráta: ezek kis elmozdulása is érdemben módosíthatja a megtérülést. Az NPV akkor válhat pozitívvá, ha az éves nettó pénzáram növekszik és/vagy a belépési és finanszírozási feltételek javulnak — tipikusan magasabb energiaár-környezet, alacsonyabb CAPEX (technológiai árcsökkenés vagy támogatás), illetve kedvezőbb finanszírozás (alacsonyabb diszkontráta) mellett.

A szakdolgozati munkámat a PTE oldaláról Bakk Teodóra Diána belső konzulensként támogatta.

-Jelenleg is a saját idevágó vállalkozásában váltja gyakorlatra a díjazott elképzeléseket. Mikor-és hogyan alakultak, mivel foglalkozik a vállalkozás, milyen jó gyakorlatokat tud felmutatni és milyen távlati céljaik vannak? Milyen szerepük van a jelenlegi hazai piacon, gondolkodnak-e határon túli jelenlétben?

-A VRS Energetika Kft. még kifejezetten friss vállalkozás: idén januárban indítottam el, tudatosan azzal a szemlélettel, hogy a saját lokális környezetemben tudjak magas színvonalú, mérnöki alapú tanácsadást, tervezést és kivitelezési koordinációt nyújtani. A szakdolgozatomban alkalmazott gondolkodásmód (adat–modell–döntés) számomra azért értékes, mert a gyakorlatban is ugyanazt a célt szolgálja: a technológiai lehetőségek közül arányos, műszakilag védhető és gazdaságilag értelmezhető megoldásokat kiválasztani. Jelenleg több mint 50 épület tartozik hozzánk olyan értelemben, hogy folyamatosan gyűjtjük az üzemeltetési adatokat, és lépésről lépésre dolgozunk a fogyasztási költségek csökkentésén és a megbízhatóság növelésén. Ezt kifejezetten gazdasági szemlélettel is kezelem: nem egyszeri, nagy átalakításban gondolkodom, hanem olyan ütemezhető fejlesztési pályában, amely mérhető eredményeket ad, és kezelhető kockázattal megvalósítható.

-Hosszú távú célom, hogy minél több olyan épület legyen, ahol érdemi fejlesztést tudunk végrehajtani, és az általunk vezetett beruházások a lehető legjobb minőségben valósuljanak meg a legkisebb lakástól az intézményi környezetig.

Külön fontos számomra, hogy közben folyamatosan kövessük az új megoldásokat és technológiákat: nem minden újdonságot kell azonnal beépíteni, de a jövőbiztos szemléletet már ma is érdemes tervezési szinten megjeleníteni.

A hazai piacon jelenleg nem állítom, hogy országos jelentőségű szereplők lennénk; a célom inkább az, hogy a VRS Energetika Kft. a saját működési területén megbízhatóságot és minőséget garantáló mérnöki partnerként váljon ismertté. Ha ennek az az ára, hogy inkább lokális fókuszú marad a működés, számomra ez vállalható: a minőség és az átláthatóság fontosabb, mint a gyors terjeszkedés.

-Ami a jövőbeni szakmai irányokat illeti: szívesen kapcsolódnék olyan projektekhez is, amelyek új technológiák gyakorlati alkalmazásán dolgoznak. Jelenleg ugyanakkor kizárólag Magyarországon gondolkodom; a fókuszom az, hogy itthon építsek stabil referenciát, módszertani alapot és működési minőséget, amire később — ha eljön az ideje — lehetne nagyobb léptékű jelenlétet is építeni.

Ez a nagyságrend önmagában azt jelenti, hogy a szakmai feladat és a beavatkozási lehetőségek hosszú időre előre láthatóak.

-A díjátadón említette, hogy a lehetőségek e téren lényegében határtalanok. Mire gondol itt pontosan, milyen piaci szegmensre, kifutási időre, fejlődési lehetőségre? A kortársainak, fiatal mérnökhallgatóknak miért ajánlaná ezt a részterületet és mivel biztatná őket, hogy középtávon, de főleg hosszú távon is érdemes ebben az ágazatban karriert építeni?

-Amikor azt említettem, hogy a lehetőségek ezen a területen határtalanok, ezt elsősorban nem a hidrogénre, hanem a magyarországi meglévő épületállomány fejlesztési potenciáljára és annak sokrétűségére értettem. A lakásállomány nagy része idős: a 2022-es állománymegoszlás alapján kb. 64% 1980 előtt épült, és a friss, egybetűs energetikai besorolási rendszer szerint a lakások több mint 50%-a „F vagy rosszabb” kategóriába esik. (Forrás: BPIE – JustReno Baseline Assessment Report for Hungary, 2025.)

-A határtalanság nálam azt is jelenti, hogy nem feltétlen azonnali, egyszerre mindent megoldó felújításokban gondolkodom, hanem egy tudatosan felépített, végigvezetett fejlesztési modellben. Vagyis:

az épületeket nem projektlistaként, hanem rendszerként érdemes kezelni – felmérni és mérni, adatot gyűjteni, majd egységes szempontrendszerrel priorizálni, és ütemezetten végig vinni a lépéseket.

Ebben kifejezetten hasznosak azok a módszerek, amelyek döntési pontokra bontják a folyamatot: segítenek abban, hogy átláthatóan eldönthető legyen, hol van a legnagyobb hatás, és mi az, ami csak később indokolt.

-Ezért ajánlanám ezt a részterületet a fiatal mérnököknek is: a meglévő épületek fejlesztése egyszerre nagy volumenű és mérnökileg sokrétű munka. Rengeteg épület, rengeteg eltérő kiinduló állapot, és emiatt rengeteg megoldandó feladat van. Középtávon ez stabil keresletet ad a szakértelemre, hosszú távon pedig azok építenek igazán erős karriert, akik rendszerszemlélettel, adatalapon és gazdaságilag is védhető érveléssel tudják vezetni a felújításokat, különösen a meglévő épületállományon, ahol a kihívás és a potenciál is a nagyobb. A saját munkámban és a projektek vezetésében arra törekszem, hogy mérhető eredményekkel, átlátható döntésekkel és valóban működő megoldásokkal teremtsek értéket. Bízom benne, hogy ez a szemlélet kedvet adhat mindazoknak is, akiket ez a terület érdekel, és motivációt jelenthet ahhoz, hogy ezen a pályán hosszú távon is elinduljanak.