Iparági szakértők szerint a kritikus fontosságú anyagok, például a ritkaföldfémek iránti kereslet 2030-ra meg fog háromszorozódni. A jelenlegi ellátási lánc azonban korántsem biztonságos, teszik hozzá. A kritikus nyersanyagokról szóló törvényben foglalt kritériumokkal az EU azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az ilyen anyagok elektronikai hulladékból történő visszanyerésének módját. Minderről a WMW számol be cikkében.
2040-re a villamosenergia-termelés több mint 90%-ának megújuló forrásokból kell származnia – az Európai Uniónak igazán ambiciózus tervei vannak az energiapolitika terén. Ugyanakkor a közösség folytatja erőfeszítéseit a jelenlegi energiarendszer villamosításért is. A nemzeti tárolókapacitások bővítése, valamint a nap- és szélenergia szegmens bővülése központi szerepet játszik ebben a törekvésben – az olyan kulcsfontosságú erőforrások pedig, mint a kobalt és a lítium, elengedhetetlenek lesznek. Ezek az EU úgynevezett stratégiai nyersanyagai (SRM) közé tartoznak – a kritikus nyersanyagokhoz (CRM) képest nemcsak gazdaságilag, hanem stratégiailag is létfontosságúak a jövőbeli technológiák szempontjából. A modern digitális infrastruktúra, az e-mobilitás, az űrhajózás és a független európai energiaellátás megteremtése szinte lehetetlen ezen erőforrások nélkül – és éppen ebben rejlik a probléma.
Az EU régóta függ a nemzetközi piacoktól. A geopolitikai feszültségek és a globális kereskedelmi feltételek miatt nő a szűk keresztmetszetek kockázata – és az európai gazdaság általános kockázata is. Az Európai Számvevőszék (ECA) különjelentése világos képet fest a jelenlegi globális függőségekről: például 2010-ben a világszerte kereskedett ritkaföldfémek 90%-a Kínából származott. A kínaiak által bevezetett exportkorlátozások azonban a keresztmetszetek beszűküléséhez és hatalmas áremelkedésekhez vezettek az ellátás területén.
A geopolitikai válságok hasonló mértékben rengethetik meg az Európai Unió gazdasági és transzformációs képességeit. Ukrajnából, amely szintén az európai erőforrás-stratégia része, a kritikus fontosságú és másodlagos nyersanyagok (CRM) importja a három évvel ezelőtti orosz agresszió kezdetét követően a hatodára csökkent.
Az ilyen zavarok ellenére az EU továbbra is számos stratégiai erőforrást importál a nem uniós országokból – ezek nagy részét ráadásul több esetben egyetlen országból szerzi be.
Ilyen például az elektrolízissel történő hidrogéntermeléshez elengedhetetlen magnézium, amelynek 97%-a Kínából érkezik, míg a napelemek moduljaihoz használt bór 99%-a Törökországból származik.
Az ECA egészen más képet fest az erőforrás-autonómiákról A stratégiai partnerségek önmagukban nem garantálják az Európai Unió számára a nagyon is szükséges erőforrások megbízható ellátását – a közösségnek fenntartható módon kell gazdálkodnia a meglévő erőforrásaival.
A megoldás részben az elektromos és elektronikus berendezésekhez (EEE) kötődik, amennyiben a hulladékgazdálkodás, az iparpolitika és a nyersanyag-ellátás biztonsága összekapcsolható. A már meglévő több száz tonna e-hulladékban nagy potenciál rvan, s ezt ki lehetne aknázni.
Az európai erőforrások megbízható ellátásának garantálásához a körforgásos gazdaság jelentős mértékben hozzájárulhatna.
Ám jelenleg a másodlagos nyersanyagok piaca strukturális hiányosságoktól szenved. Ezen anyagok ára ugyanis szorosan összefügg az elsődleges anyagokéval, az anyagáramlásokat viszont nehéz, ha nem éppen lehetetlen nyomon követni, és a piac az elsődleges anyagokat továbbra is előnyben részesíti a másodlagosakkal szemben. Különösen Ausztriában hiányzik a stabil ügyfélkör. A jogi korlátok tovább fokozzák a kihívást: a feldolgozott anyagok technikailag kiváló minőségűek lehetnek, ám továbbra is hulladéknak minősülnek. A jogi keretrendszer kialakítása szemmel láthatóan egyelőre nem tudja kezelni ezeket a részleteket. Az így hatályos szigorúbb szállítási és exportszabályozás hatálya pedig magasabb költségekhez, korlátozott hasznosítási lehetőségekhez és az európai kereskedelem csökkenéséhez vezet.
Az is látszik azonban, hogy Ausztria jó úton halad. A Climate Lab a Mezőgazdasági és Erdészeti, Klíma- és Környezetvédelmi, Regionális és Vízgazdálkodási Minisztériummal partnerségi projekt keretében vizsgálta az elektromos és elektronikus berendezések hulladékaiból származó kritikus anyagok újrahasznosítását, valamint a kritikus nyersanyagokról szóló törvény és a további jogi eszközök hatásait. Az ország már viszonylag magas szintű újrahasznosítási szakértelemmel, jól működő körforgásos gazdasági hálózatokkal és erős kutatással rendelkezik ezeken a területeken. Az is egyértelmű viszont, hogy az iparág jövőjének biztosításáért ösztönzőkre van szükség, hogy növelni tudják a gyűjtési arányokat. Az egyértelmű jogi keretek is elengedhetetlenek: a szabványosított jóváhagyási folyamatban jogilag szilárd és kiszámítható módon lehet megváltoztatni a hulladékok- és termékmegnevezéseket. Az újrahasznosítás e módon nem csupán egy újabb környezetvédelmi intézkedéssé, hanem stratégiaila „kötelező” feladattá válhat – ez pedig azért is fontos, mivel Európa egyre sürgetőbb kérdésekkel néz szembe az erőforrás- és ipari biztonság terén.
