Állatkertek karanténban – van, ahol elfogyott a pénz, egyes állatokból táplálék lehet

A koronavírus járvány következtében az állatkertek is egyre inkább nehéz helyzetbe kerülnek: látogatóik, programjaik nincsenek, állami segítséget mindeddig nem kaptak. Az észak-németországi Neumünster állatkertjének vezetősége erről drámai hangvételű felhívásban számolt be.

Miután nem tartanak nyitva, adományokat sem tudnak kérni a kisebb állatkertek, például a neumünsteri, ahol több, mint 3000 állatot gondoznak. (Összehasonlítva például a budapestivel, a magyar fővárosi intézményében kb. 3000 különböző faj kb. 10,5 ezer egyede él). Ezért a karantén több hetes időszaka után mára kezdenek nehéz anyagi helyzetbe kerülni, vagy már abban is vannak – de az észak-németországi zoo segélykiáltása tényleg megdöbbentő. Mint az intézményt vezető Verena Kaspari a Die Welt című hetilapnak nyilatkozta, miután minden anyagi forrásból és betárolt állateledelből kifogytak, kénytelenek voltak összeállítani egy listát, hogy a következő hetekben mely állatokról tudnak lemondani azért, hogy azok más, fontosabb, ritkább példányok számára eledelül szolgálhassanak. 

Sajnos azonban ez is csak rövid távon segítség, a fókákat és pingvineket például naponta kell megfelelő minőségű friss hallal ellátni, tehát hiába etetnék meg őket az állatkert jelenlegi halállományával. Az intézmény nagyon bízik abban, hogy kapnak külső segítséget és nem kell ehhez a számukra egyébként erkölcsileg nem elfogadható megoldáshoz folyamodniuk…

(A képen ifjú látogató fotózza a tigriseket a neumüsteri állatkert nagymacska részlegénél.)


Forrás: BBC|kép: AlWetterZoo, Nicholas Rasputin
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!