E-buszokat kaphatnak a 25 ezernél népesebb magyar települések

A 2050-es klímasemlegesség elérésének becsült költsége Magyarországon mintegy 50 ezer milliárd forint. A szükséges beruházások jelentős részének magántőke befektetésével kell megvalósulnia, melynek mobilizálásában az uniós és nemzeti támogatások mellett az Európai Beruházási Banknak is jelentős szerepe van – emelte ki a Palkovics László innovációs miniszter a Lilyana Pavlovával, az Európai Beruházási Bank alelnökével folytatott nbudapesti megbeszélésen múlt héten.

A tervek szerint 2026-ra az EIB teljes hitelkihelyezésének fele az éghajlatváltozással kapcsolatos projektekben hasznosulhat. Az uniós klímacélok eléréséhez szükséges beruházási igény alapján a bank 2021 és 2030 között éves szinten 33 milliárd eurót fordíthat zöldfinanszírozásra.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a klímacélok szempontjából a közlekedés az egyik legkritikusabb szektor, amelyben folyamatosan nő az üvegházhatású gázkibocsátás. Ezért is fogadta el a kormány a Zöld Busz Programot, melynek sarokköve az alternatív hajtásláncú és környezetbarát járművek térnyerésének támogatása.

 „A Zöld Busz Program keretében a közösségi közlekedésben résztvevő, tíz évnél idősebb járműveket korszerű, környezetkímélő buszokra cserélik, a tervek szerint 60 százalékban hazai gyártmányú buszok bevonásával. Az új nemzeti buszstratégia részeként a kormány a következő években 36 milliárd forint támogatást nyújt döntően elektromos buszok beszerzéséhez a 25 ezernél nagyobb lélekszámú települések számára. A járműállomány megújítása a nemzeti energia- és klímapolitikai célok elérése mellett a szolgáltatási színvonal növelésével és a légszennyezés nagyarányú mérséklésével a helyi életminőség javításához is hozzájárul” – fejtette ki Palkovics László.

 


Forrás: ITM Sajtó|kép: Pixabay
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!