Az újrahasznosítók az „elfekvő eszközök” felé vehetik az irányt, hogy kielégítsék a sürgős kritikus ásványianyag-keresletet világszerte. A reMADE éves konferenciáján többek között az is elhangzott, hogy az újrahasznosítók a lehető leggyorsabban dolgoznak, hogy a geopolitikai nyomás közepette is kielégítsék a kritikus anyagok ellátásigényét.
Ahogy a geopolitikai és globális kereskedelmi nyomás fokozódik, az újrahasznosítási értéklánc szereplőinek erősebb kapcsolatokat kell ápolniuk, és kreatívabban kell gondolkodniuk, hogy a kritikus ásványi anyagok belföldi ellátási láncai fejlődhessenek– hangzott el a Remade Intézet március közepén Washingtonban megrendezett éves konferenciáján. Mint a statisztikákból kiderült, becslések szerint kb. 67 milliárd dollár érték rejlik a háztartásokban „elfekvő eszközökben”, például elfelejtett laptopokban vagy a fiókokba dobott régi telefonokban világszerte – mondta Danielle Holly, az Ellen MacArthur Alapítvány észak-amerikai ügyvezető igazgatója.
Ám ahhoz, hogy például az Egyesült Államokban kihasználják a bennük rejlő kritikus ásványi anyagokat, több beruházásra és innovációra van szükség, főképp a begyűjtési infrastruktúra, az újrahasznosítási kapacitás növelése és az ellátási láncok megerősítése területén. Holly szerint más stratégiákkal, például az újrafelhasználási és újragyártási beruházásokkal párosítva az Egyesült Államok „gazdasági nagyhatalommá” alakíthatná át ezt a hulladéktípust. Az elektronikai cikkek már most is „a legnagyobb mértékben növekvő, legértékesebb hulladékáramunk” – jelentette ki a szakember.
Az elmúlt években szövetségi gazdasági és gyártási prioritássá vált az az erőfeszítés, hogy az elektronikai cikkekben, akkumulátorokban és mágnesekben használt kritikus ásványokat az ellátási láncon belül minél inkább kinyerhessék. Fontos szempont ez már csak azért is, mert más országok, köztük Kína, jelenleg uralják az ezekhez a termékekhez gyakran használt ásványok piacát.
A gazdaság újrahasznosítás és újrafelhasználás révén elérhető fellendülés egyébként nagyon is ismerős téma a Remade konferenciákon. Az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma által létrehozott nemzeti intézet ugyanis tudományos körökkel, kereskedelmi csoportokkal és nemzeti laboratóriumokkal működik együtt azért, hogy munkahelyeket teremtsen a körforgásos gazdaságban és növelje az újrahasznosított anyagok kínálatát. Idén azonban az előadók megjegyezték, hogy az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktus miatt – amely számos iparágat megzavart – még inkább sürgető a hazai ellátási lánc megerősítése.
„A világ ráébredt, hogy égető szükség van az ellátási láncok decentralizálására” – mondta Ben Kincaid, a ReElement Technologies afrikai leányvállalatának vezérigazgatója. (Cégük Indianában újrahasznosított mágneses anyagokat dolgoz fel.) Mind az Energiaügyi Minisztérium, mind néhány magánvállalat jelentős összegeket fektet be olyan kritikus ásványok kinyerésébe, mint a ritkaföldfémek, a lítium és a kobalt.
Az ügynökség tavaly nyáron bejelentette, hogy közel 1 milliárd dolláros finanszírozást kínál olyan projektekre, amelyek elősegíthetik a kritikus ásványkincsek bányászati, feldolgozási és gyártási technológiáinak fejlődését. Tavaly decemberben pedig további 134 millió dolláros finanszírozást jelentettek be olyan projektekre, amelyek segítségével ritkaföldfémeket lehet kigyűjteni a kiselejtezett elektronikai eszközökből.