Öt év alatt ötödével csökkent a hazai fehér gólya-állomány

   Életünkhöz elengedhetetlen a biológiai sokféleség megőrzése, hiszen ennek köszönhetjük a természeti rendszerek ellenálló képességét. Az életformák, valamint az egymással és a környezettel fennálló kölcsönhatások kombinációja tette a Földet az ember számára élhető hellyé. Ez a stabilitás alapvetően fontos az emberi élet feltételei, az emberek jól-léte, illetve a gazdasági fejlődés biztosítása érdekében. Az egészségesen működő biológiai rendszerek biztosítják  többek között az egészséges élelmiszert, a természetes gyógyszer-alapanyagot, az iható vizet, a tiszta levegőt, a nyugodt és rekreációra alkalmas élőhelyet.

 Mára azonban ennek a sokféleségnek a fennmaradása komoly veszélybe került. A Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgáltatás Kormányközi Platform jelentése szerint az emberi tevékenység hatására világszinten mintegy egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kipusztulás veszélye. A természet pusztításának és nem fenntartható használatának hatásai egyre inkább kézzel foghatók. A természet károsítása sajnos Magyarországot is érinti, például 2020-ban eddig rekordszámú sas esett szándékos mérgezés áldozatául, a klímaváltozás hatására pedig az elmúlt öt évben 20 %-kal csökkent a fehér gólya hazai állománya.

 A biológiai sokféleség megőrzése mindannyiunk feladata, fontos, hogy mindenki a maga szintjén tegye meg azokat a kisebb-nagyobb lépéseket, amelyek szükségesek   ahhoz, hogy bolygónk, a Föld egy élhető hely legyen, amely hosszútávon biztosítani tudja az élővilág, beleértve az emberiség fennmaradását. Az Agrárminisztérium csatlakozott az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezmény nemzetközi kezdeményezéséhez, és továbbra is arra buzdítjuk a magyar közintézményeket, a tudományos- és civil szervezeteket, valamint az üzleti szektor szereplőit, hogy önkéntes vállalásaikkal járuljanak hozzá az élővilág sokszínűségének megőrzéséhez a következő évtizedben (https://www.cbd.int/action-agenda/).

 Európai összehasonlításban Magyarország kiemelkedő természeti értékekkel rendelkezik, hazánk változatos ökológiai adottságai kedvezőek a biológiai sokféleség szempontjából. Ennek megőrzése mindannyiunk közös feladata és felelőssége. Az elmúlt években zajló természetvédelmi beruházásoknál az élőhelyek helyreállítása kiemelt hangsúlyt kapott, a fejlesztések olyan értékekre fókuszáltak, amelyek megőrzésében Magyarországnak nemzetközi szinten is különösen nagy szerepe van, ilyenek például a gyepterületek vagy a vizes élőhelyek, a holtágak, a lápok és a Duna egyes mellékágai.

 A célzott természetvédelmi intézkedéseknek köszönhetően jelentősen növekedett hazánkban több veszélyeztetett állatfaj állománya, például egyre több uhu és vándorsólyom talál újra életteret, emellett számos más faj létszámát sikerült stabilizálni. 


Forrás: AM Sajtóiroda|kép: Pexels.com,TeeFarm
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!