Passzold vissza, tesó!: a hazai francia multi 1500 használt mobilt gyűjtött vissza

Harmadik alkalommal csatlakozott az Auchan áruházlánc a „Passzold vissza, Tesó!” elnevezésű országos elektronikai hulladékgyűjtési kampányhoz, amelynek célja nemcsak a használt eszközök környezetbarát újrahasznosítása, hanem a felelős fogyasztói magatartás erősítése is.

Április 22. és május 22. között az ország összes Auchan áruházában kihelyezett gyűjtődobozokba adhatták le a vásárlók és a munkavállalók a feleslegessé vált mobiltelefonjaikat, tableteiket, töltőiket, kábeleiket, fülhallgatóikat, valamint más kisebb elektronikai eszközeiket. A kampány során összesen közel 1500 darab eszköz gyűlt össze, ami azt jelzi, hogy még mindig elég sok e-hulladék hever a háztartásokban, viszont szerencsére egyre többen ismerik fel ezek megfelelő kezelésének környezeti és társadalmi felelősségét.

A „Passzold vissza, Tesó!” kampány a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület, az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet Egyesület összefogásával jött létre. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet az elektronikai eszközökben található, jellemzően Afrikából származó fémek – például a koltán – bányászatának hatásaira. A koltán kitermelése hozzájárul az afrikai esőerdők pusztulásához és a főemlősök – köztük gorillák, csimpánzok és bonobók – élőhelyeinek visszaszorulásához. Az újrahasznosítás révén azonban akár 16 különböző fémet is vissza lehet nyerni a készülékekből, csökkentve ezzel az új bányászati igényeket.

Az Auchan áruházak mindenki számára könnyen elérhető gyűjtőpontokat biztosítottak a kampány ideje alatt. A leadott eszközök a szervezők szakmai partnerein keresztül újrahasznosító üzemekbe kerültek, ahol megfelelő feldolgozás után új elektronikai termékek alapanyagává válhatnak. T

Forrás: Auchan Sajtó|fotó: CanvaPro

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!