Van olyan Spongyabob, amelyik elűzi a vírusokat

Az óceánokban élő állatkák egész sora – például számos tengeri szivacs – képes arra, hogy kiszűrje a vízből a vírusokat, így elősegítve, hogy az oxigén és a táplálék akadálytalanul áramolhasson benne.

Jennifer Welsh tengerökológus (a fotón éppen munka közben) a napokban írta le a jelenséget a Scientific Reports-ban, miszerint amikor egy vírus megfertőz egy élő részt, gyakorlatilag úgy élősködik a gazdatesten, hogy közben létrehozza saját mutációját. Mikor befejezte, odébáll és újabb gazdatesten elöről kezdi ezt. Welsh megfigyelése szerint a tengervízben nem mindig ez történik, már egyetlen pohárnyi tengervízben – amelyben akár 150 millió vírusrészecske is kimutatható – is a vízben éllő állatok martalékául válhatnak a betolakodók.

Nem csak a szivacsok képesek erre, egy japán osztrigafaj szintén átszűri a vírusokat saját emésztőrendszerén, nagy részét elfogyasztva közben. Ez a faj a tengervízben megtelepedő vírusoknak akár a 12 százalékát is képes megzabálni. Nem csoda, hogy a víruskutatók érdeklődésének előterébe került a szivacsokkal együtt, amelyek akár 94 százalékkal is csökkentették a vírusjelenlétet az adott vízmennyiségben, ráadásul alig néhány óra leforgása alatt. A kutatók azt tapasztalták, hogy a szivacsok ráadásul nem is válogatósak: ha új vírust kínáltak nekik a tengervízzel, azt ugyanúgy bekebelezték, mint a korábbiakat.


Forrás: ENN.com|kép: ENN.com
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!