A nyár elején az A Hang közreműködésével petíciót indított a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége. A balatoni, Fertő-, és Velencei-tavi, valamint a tatai tó körüli civileket tömörítő szövetség egyik legnagyobb témája a „magyar tenger” ökoszisztémájának megőrzése. Kun Zoltán élővilág- és tájvédelmi szakértővel, a Szövetség elnökével erről is, valamint akkumulátorgyárakról, vízbázisokról, s a vizes élőhelyek állapotáról és jövőjéről is beszélgettünk.

 -A Nagy Tavak Koalícióként is ismert szervezetük még nincs egy éves, mik most a fő célkitűzések?

-A szövetséget hat helyi civil szervezet hároméves előkészítő munkája után hoztuk létre 2022 novemberében, de pl. a Fertő-tó körül már négy éve dolgozunk. Az tűnt fel nekünk, hogy valamennyi nagy tavunknál ugyanazon mintázatok mellett léteznek a problémák. Sok helyen forrásai a gondoknak a túlzott vízparti fejlesztés, ezek a tavaknak csak a turisztikai értékét veszi figyelembe, az egyéb ökoszisztéma-szolgáltatásokat nem. A tevékenységünk kiterjed a vizes élőhelyekre, mert a problémák összetettebbek. Magyarország sajnos dobogós helyen áll az elvesztett vizes élőhelyek tekintetében, az elmúlt 300 évben a vizes élőhelyeink 84 százaléka eltűnt. Európán belül ennél rosszabbul csak Írország teljesített.

Három munkacsoportunk egyike a Balatonra koncentrál, a másik az EU-jogszabállyal kapcsolatos helyreállítási lehetőségeken dolgozik és rekonstrukciós lehetőségeket javasol a kormánynak, míg a harmadik munkacsoport a nagy vízfelhasználó iparágakkal foglalkozik – itt éppen az akkumulátorgyárak vannak a fókuszunkban.

–A Védjük meg együtt a Balaton veszélyben lévő ökoszisztémáját témájú petíciót június elején, a Zöldszervezetek Országos Találkozóján indították, vannak már eredmények?

– Egy hónap után több mint 7400 aláírásnál tartunk. A következő hetekben több Balaton-parti civil szerveződést is meg fogunk keresni az összefogás érdekében (az interjú július  végén készült – a szerk.). Világosan látszik, hogy ez közügy, s célunk, hogy ősszel, legkésőbb november 8-án, a Budapesten akkor rendezendő nemzetközi, nagy tavakkal foglalkozó konferencián átadhassuk az aláírásokat a két címzett (az építésügyért és a vízgazdálkodásért felelős) miniszternek. Ezen az eseményen egyébként a mi szervezetünk is részt vesz egy előadással.

Olyan közéleti témákért dolgozunk, amely a hétköznapi emberek számára lehet fontos. Úgy tűnik, a kormányzati szervek nem egységként tekintenek a Balaton terhelhetőségére. Pedig az érvényes vízgazdálkodási terv nagyon jó keretet adna arra, hogy a tavat, mint egy nagy egészet kezeljük és az egyes fejlesztéseket ne pontszerűen vizsgálja a hatóság. A turisztikai funkció csak egy tényező a tó körül, emellett rengeteg másra is figyelni kell: vízbázis-védelemre, halgazdálkodásra, biológiai sokféleségre, a nádasok szénmegkötésére és még sorolhatnám. Ezeket a jelenlegi, az egyébként egyre inkább a körforgásos gazdaság felé mutató helyzetben nem veszik figyelembe. A petícióval azt szeretnénk elérni, hogy a Balatonra vonatkozóan készüljön egy olyan komplex vízpart rehabilitációs szabályozás, amely figyelembe veszi az aktuális klímamodelleket is. A 21. században ugyanis a klímaváltozás extra terhet ró a tájra, s az annak idején vízben gazdag Kárpát-medence egyre jobban szárad.

Azt is kérjük, hogy a megalapozó vizsgálat terjedjen ki a 2005-től mostanáig terjedő időszak tó körüli történéseire, beépítéseire, kikötőfejlesztéseire, stb., valamint hogy az új szabályozás elfogadásáig csak egyedi kérelemmel lehessen a parti sávban fejleszteni. A Balaton teljes területe Natura 2000-es terület, úgyhogy olyan dolgokat kérünk számon a védelem tekintetében, amelyek egyébként benne vannak a magyar alaptörvényben. Hozzátenném azt is, hogy Magyarország  – az ENSZ biológiai sokféleséggel foglalkozó keretegyezményén keresztül – felvállalta tavaly decemberben, hogy a leromlott állapotú élőhelyek 30 százalékát 2030-ig igyekszik helyreállítani. Meglévő vállalásokat és törvényeket kellene betartani és végrehajtani tehát, de egyelőre nem sok eredményt látunk e téren.

-Optimisták a célok elérését illetően?

– Igen. Július 22-én például egy Fertő-tavi rendezvényünkön konkrét javaslatot készítettünk a kormányzat számára arra vonatkozóan, hogy a már említett ENSZ-keretegyezményre és az EU természet helyreállítási jogszabályra hivatkozva dolgozzanak ki egy nagy léptékű helyreállítási programot – az osztrák kormánnyal közösen – a Fertő-tó, a Fertőzug és a Hanság területére. Ezzel két legyet lehetne ütni egy csapásra, hiszen egyrészt a biológiai sokféleség védelmét is megvalósíthatnánk, másrészt a tőzeges részek helyreállításával a klímaszempontoknak is eleget tudnánk tenni. Ha nem lennék optimisták, nem vinnénk ezeket az ügyet. Úgy gondoljuk, valóban fel lehet rázni az embereket bizonyos természetvédelmi közügyekben.

–Az akkumulátorgyárak vízfelhasználására és az ezzel kapcsolatos félelmekre reagál a szövetségük?

-A civil szervezeteknek nem állandóan a meglévő gondokra kell reagálniuk, azokat a hajtóerőket kell megvizsgálnunk, amik a problémák kialakulásához vezettek. Szerintünk egy viszonylag nagy környezeti terheléssel bíró iparág fejlesztésébe csak akkor érdemes belevágni, ha ezzel párhuzamosan, de még inkább a fejlesztés előtt megerősítjük a hatósági munkát és a monitoring rendszert. Magyarországon a hatóság jelenleg az iparág után „kullog”. Hazánknak csak annyira kellene kivennie a részét az akkumulátorgyártásból, amennyire az Unión belüli gazdasági lehetőségek adottak, de nem nagyobb volumenben. Tény, hogy a debreceni akkumulátorgyárat olyan vízbázisra építik, amely nem érte el a vízkeret-irányelvben előírt jó ökológiai állapotot. Amíg ez így van, véleményem szerint óriási hazárdjáték egy ilyen területre telepíteni egy iparágat. De ezt elmondhatnám szinte minden ilyen beruházásról.

-Idehaza még mindig népszerű vélekedésnek számít, hogy hazánk igazi víznagyhatalom, így nincs miért aggódni.

– Igen, mi is találkozunk ezzel, noha az elmúlt 30 év összes klímaváltozási modellje kimutatta, hogy hazánk erősen ki van téve az elsivatagosodás veszélyének. A csapadék mennyisége a jelenlegi átlagos évi  600-700 mm-ről drasztikusan ugyan nem fog csökkenni, viszont sokkal egyenetlenebben, villámárvizek formájában érkezik a talajra. Ezért is elhibázott lépés az egyre több terület iparivá átminősítése , leburkolása. Magyarországon a kivett területek nagysága tavaly túllépte az egészen elképesztő 10%-ot, ez már egy túlzó állapot. Az lenne a kívánatos, hogy egyre több olyan területet jelöljenek ki, amely természetes szikkasztóként működne a villámárvizek idején, így a talajvizet utána tudnánk tölteni. Okosan és bölcsen kellene gazdálkodnunk a meglévő erőforrásainkkal.

– Mit tehet az ipar, a gazdasági szereplők? És mit tehet még az egyén?

-Az, hogy hogyan gazdálkodunk az egyes erőforrásainkkal, az nagyban meg fogja határozni az egyes iparágak jövőjét is. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások terén az ipar szereplőinek is kiemelt szerepe lenne a környezet megóvásában, akár a civilekkel közösen lobbizva. A Fertő-tavon, az akkumulátorgyárak építésénél egy eurocent sincs a beruházásban, mégis kiemeltnek minősítette ezeket a kormányzat. Ha igazságos játszmát szeretnénk a piacon, akkor ezt a jogszabályt hatályon kívül kellene helyezni, vagy legalábbis kiegészíteni egy objektív mércével, amely kimondja, valójában milyen beruházások kerülhetnek be ebbe a körbe. Ami az egyéni szintet illeti: ha az állampolgár azt látja, hogy maga az állam hágja át igen sokszor a saját szabályrendszerét, akkor nagyobb eséllyel vonja meg a vállát ő is. A fogyasztáscsökkentést is el kellene fogadnunk. Sokszor hallom, hogy a zöldszervezetek a fejlődés gátjai – de közben inkább az a helyzet, hogy a társadalomnak, a gazdaságnak kellene átállnia egy, a szűkösebb erőforrásokat hatékonyabban kezelő hozzáállásra.

(A cikk eredetileg a Zöld Ipar Magazin 20223. augusztusi számában jelent meg nyomtatásban.)