„Passzold vissza, Tesó!” – 6 tonnánál jár a gyűjtés eredménye

Lezárult a 2022-es „Passzold vissza, Tesó!” című, használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány, íme az eredmények: 1410 kg mobiltelefon érkezett be, 180 gyűjtőpontról. Az országos programot 5 évvel ezelőtt a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület, az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet közösen hirdette meg. Azóta már 6 tonnánál jár a gyűjtés eredménye!

A szervezők köszönik a gyűjtőpontoknak a munkát és arra buzdítják őket, hogy 2023-ban is folytassák a gyűjtést!

A kampány sikere töretlen, 2018 óta több mint 1000 gyűjtőpont létesült országszerte. Az együttműködő szervezetek célja a kampánnyal, hogy minél több adatmentes, már nem használható mobilkészüléket, GPS-t vagy táblagépet és ezekhez használt töltőket vegyenek át adományként, elősegítve ezzel a körforgásos gazdaságot, és segítve ezáltal a kongói főemlősök élőhelyének megmentését és a helyi közösségek életét. A használt készülékek kincset rejtenek, többek között 17 féle fémet lehet visszanyerni belőlük, például aranyat, ezüstöt, palládiumot, rezet. A mobiltelefonok előállításához szükséges nyersanyagok, például a koltán bányászata Afrikában veszélyeztetett fajok (pl. gorillák, bonobók és csimpánzok) élőhelyét, fennmaradását és a helyi közösségek érdekeit fenyegetik. Ezt a folyamatot szeretnénk megfékezni, ha ugyanis a használt mobiltelefonokban található fémek újrahasznosítása nagyobb mennyiségben valósul meg, akkor az előállításukhoz szükséges ércek bányászata várhatóan csökkenni fog, illetve a kampány segít tudatosítani a mobilokban rejlő értékeket.

Íme a  legeredményesebb gyűjtők, kategóriánként:

A kampányban legjobban teljesítő nagyvállalat, KKV, intézmény, oktatási intézmény, ökormányzat és a különdíjas, egy-egy szemléletformáló szakmai előadást kap ajándékba “Mobiltelefonokkal a gorillákért” címmel a Jane Goodall Intézet előadásában, valamint egy-egy Zöld Iroda – Zöld Rendezvény Minősítés előadást a KÖVET Egyesület szervezésében. A díjazott vállalatok féléves egyesületi próbatagságot is kapnak a KÖVET-től.

A kampányban résztvevő legeredményesebb nagyvállalat az előadások mellett egy Csimpánz Örökbefogadást is kap ajándékba az Intézet programjának keretében (Csimpánz Örökbefogadási Program).

·       Nagyvállalat kategóriában díjazott: MVM ERBE Zrt. Székháza, Budapest

Az előadásokat és a képzéseket kapták:

·       KKV kategóriában: Tisza-tavi Ökocentrum, Poroszló

·       Intézmény kategóriában: Halis István Városi Könyvtár, Nagykanizsa

·       Oktatási intézmény kategóriában: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája

·       Önkormányzat: Budapest Főváros XIX. kerületi Polgármesteri Hivatal

·       Különdíj: A legifjabb gyűjtők: Újbudai Dúdoló Bölcsőde, Budapest

 

Minden résztvevő szervezet elektronikus oklevelet kap a részvételről, a kampányhoz 2022-ben csatlakozó szervezetek listája itt tekinthető meg: www.kovet.hu


Forrás: Követ.hu

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!