Az eBussed projekt – elektromos buszokkal a tisztább közlekedésért

 2020 februárjában fogadta el a kormány azt a klíma- és környezetvédelmi akciótervet, amelynek a többi között az eldobható műanyagok egyes fajtáinak forgalmazását betiltó tavaly júliusi rendeletet is köszönhetjük. Az akciótervnek azonban nem csupán a műanyagszennyezés csökkentése volt a fő célja: részét képezi a „Tisztítsuk meg az országot!” program, az országfásítás és a közlekedés korszerűsítése is, elsősorban elektromos buszok beszerzésével.

 Ezt a célt támogatja az Interreg Europe eBussed projektje is, amelyben öt másik ország – Olaszország, Málta, Finnország, Németország és Hollandia – képviselői mellett a magyar DDRIÜ (Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség) is partnerként vesz részt.

  Az eBussed projekt célja a részt vevő régiók hagyományos tömegközlekedésről e-busz flottákra történő átállásának támogatása azáltal, hogy új területeken kezdeményezi ilyen buszok fejlesztését, illetve a meglévő e-flották kiterjesztését. A projekt az alacsony kibocsátású gazdaságot előtérbe helyező politikák fejlesztését szolgáló program részeként arra ösztönzi a részt vevő országokat és intézményeket, hogy az elektromos buszok bevezetésével kapcsolatban jobb szakpolitikákat dolgozzanak ki, illetve valósítsanak meg. A részt vevő régiók között vannak olyanok is, amelyek már hosszabb távú tapasztalattal rendelkeznek ezen a téren. Ennek köszönhetően a tapasztalatcsere és a jó gyakorlatok megosztása a partnerrégiók tudásának növekedéséhez és az elektromos buszflottákra, végső soron pedig az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés megkönnyítéséhez vezet. A projekt keretén belül a partnerek hat különböző akciótervet dolgoznak ki és hajtanak végre, amelyek közül négy az Európai Regionális Fejlesztési Alap által biztosított forrásokra vonatkozik majd, kettő pedig helyi akcióterv.

A DDRIÜ, amely a dél-dunántúli régióban pályázatírással, projektmenedzsmenttel, fejlesztési tanácsadással, vállalkozásfejlesztéssel foglalkozik, a paksi és a pécs önkormányzattal dolgozik együtt a régió e-buszközlekedésének fejlesztésén.

Mi történt eddig a projektben?

Egy olyan többéves lefutású európai projektnek, mint az eBussed projekt is, alapvető részét képezik a projekttalálkozók, a személyes látogatások, a partnerrégiók közvetlen tapasztalatszerzése a többi ország előrehaladásával kapcsolatban. A járványhelyzet miatt az eBussed projektben ezek jellemzően online valósultak meg, de ez nem jelentett akadályt a kölcsönös egyeztetésekben, információcserében. Ebben a formában is számos hasznos webinárium, megbeszélés, közös ötletelés zajlott, amelyek során különböző tematikus munkacsoportok alakultak: az egyik a technológiai megoldásokra fókuszál, egy másik pedig a használat kérdéseivel, a sofőrök és az utasok igényeivel, elvárásaival foglalkozik. Egy további munkacsoport a buszok telepítésével összefüggő ösztönzőket és akadályozó tényezőket vizsgálja, emellett pedig van egy a finanszírozásra, beszerzésre koncentráló csapat is.

A DDRIÜ közvélemény-kutatást is végzett utasok, sofőrök és a Pécsett már működő e-busz flották működtetőinek körében. Ennek eredményeiből megállapítható, hogy a dízelüzemű buszokról e-buszokra átálló sofőrök elégedettek az ehhez szükséges tréning minőségével, vannak javaslataik a technológia fejlesztésére, és azok is támogatják az e-buszok bevezetését, akik még nem vezettek ilyen járművet. Az utasok szintén pozitív tapasztalatokról számoltak be: az elektromos buszok csendesebbek és kényelmesebbek, és a zéró szennyezőanyag-kibocsátás különösen vonzóvá teszi azokat azok számára is, akik még nem próbálták a tömegközlekedés e formáját.

A projektben immár a magyar partner is szolgálhat jó gyakorlatokkal: a pécsi TÜKE Busz Zrt. zöld stratégiájának kidolgozása, a paksi megújuló energián alapuló elektromos buszközlekedés bevezetése, a szemléletformálással foglalkozó Zöld Busz mintaprojekt, illetve a szintén Pakshoz kötődő kétlépcsős forrásszerzési gyakorlat mind megvalósult, a projekt keretében bemutatható kezdeményezés.

Várható eredmények

  Az eBussed-projekt a jelenlegi tervek szerint 2023 júliusában zárul. A célok megvalósulásával a projektben részt vevő felek, politikai döntéshozók és tisztségviselők szakértelmének növekedése támogatja az e-buszparkok létesítésének kapcsán történő döntéshozást. Fejlődik az e-buszok működtetése és a megújuló energiatermelési ágazattal történő összekapcsolása, a beszerzés technológiája és a sofőrök, karbantartók, valamint az utasok szemléletformálására vonatkozó gyakorlat. Fontos cél az e-busz és az elektromos tömegközlekedés, mint téma integrálása a regionális szakpolitikákba, illetve az ezzel összefüggő döntéshozatali és kormányzati gyakorlat fejlesztése. A hat kijelölt akcióterv megvalósulásával pedig konkrét, a régió szén-dioxid-lábnyomában érzékelhető változást jelent majd az a tény, hogy Pécs és Paks utcáit egyre több zöld, elektromos hajtású buszjárat rója majd.

A cikk a DDRIÜ és az Interreg Europe eBussed projektjének keretében jöhetett létre. A projekt az Interreg Európa Programon belül az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásában valósul meg.

A cikk a Zöld Ipar Magazin 2022 áprilisi lapszámában jelent meg eredetileg, nyomtatásban.


Forrás: Zöld Ipar Magazin
Szerző: Kecskés Tímea

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!