Föld Napja: aki él és mozog, ma a fenntarthatósággal kampányol

Egyre több hazai és nemzetközi vállalat teszi elérhetővé a sajtó és a nagyközönség számára is saját fenntarthatósági vállalásait és jelentéseit, ám ma, április 22-én, azaz a Föld Napján feltűnően sok ilyen jellegű sajtóközlemény landolt a Zöld Ipar Magazin szerkesztőségének e-levelesládájában is…

Felelős fogyasztásra ösztönző videós oktatóprogram a P&G-től, a használt bútorok adás-vételére és így a karbonlábnyom-csökkentésre buzdító összefoglaló a Jófogástól, környezetvédelmi tippek egy állatorvosokat tömörítő hazai szervezettől annak érdekében, hogy felelősen biztosíthassuk kisállatunk jövőjét ezen a bolygón, az agrárminiszter hársfákat ültetett. Mindez csak néhány abból a levélhalmazból és közleményből, amelyek a mai nap tiszteletére érkeztek szerkesztőségünkhöz. Nem nagy kunszt megállapítani, hogy ma minden téma és megszólalás a Föld Napja megünneplésére fut ki. Ezt az eseményt hazánkban egyébként 1970 áprilisa óta rendezik meg, minden évben.

Megtudtuk, hogy még a Közbeszerzési Hatóság is kiszélesíti fenntarthatósági programjainak körét, sőt, Fenntarthatósági munkacsoportot hoznak létre annak érdekében, hogy a szervezet tovább erősítse a zöld, szociális és innovatív szempontok érvényesülését a hazai közbeszerzésekben.

Egy kozmetikai márka a tartós termékek használatára hívja fel a figyelmünket, a MOM Parkban pedig elektromos töltőket szerel fel az E.on, míg az OMV-nél úgynevezett klímasemleges tankolást valósítanak meg. Utóbbi azt jelenti, hogy A Föld napján a vállalat a hálózatában vásárolt teljes üzemanyagmennyiség után kifizeti olyan környezetvédelmi beruházásoknak az ellenértékét, amelyek képesek a tankolt volumen felhasználása során kibocsátott CO2 mennyiség kompenzálására. 

Jó hír még, hogy az OMV Hungária Kft. egy másik, kizárólag a magyarországi erdőkre koncentráló programot is elindít. Az Országos Erdészeti Egyesülettel közös akció keretében április közepétől az év végéig vouchereket lehet majd vásárolni a társaság töltőállomásain, melyek 1-1 facsemete elültetésének és későbbi ápolásának költségét fedezik a magyarországi erdőkben.


Forrás: P&G,E.on,Agrárminisztérium Sajtó
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!