A húsvéti mellett idén karbonböjtbe is kezdhetünk

Idén 9. alkalommal zajlik az EnergiaKözösségek program a GreenDependent Intézet szervezésében. A program lehetőséget ad arra, hogy az egymással versenyző, háztartásokból álló kis közösségek elsősorban viselkedésváltozással csökkentsék energiafogyasztásukat, és karbon-lábnyomukat. 2021-ben a résztvevők a verseny 2. feladataként február közepén a keresztény Nagyböjttel párhuzamosan egy energiatakarékosságot segítő karbon-böjtbe is belekezdhetnek.

Idén február 17-én indul az 5 hétig tartó, általános heti tematikát követő karbon-böjt, ami az energiafogyasztás- és karbon-lábnyom csökkentés kulcsterületeit helyezi a fókuszba. 

A böjti kihíváshoz természetesen a versenytől függetlenül is lehet csatlakozni! A feladatok között szerepel a mé-rőórák rendszeres leolvasása, valamint húsmente napok beiktatása is, de a résztvevők vállalhatják azt is, hogy a hét egy bizonyos napján egyáltalán nem haználják az autójukat, helyette alternatív módon közlekednek.

A kezdeményezést kiíró szervezet böjti naptárában sok ötlet és javaslat található, amiből mindenki annyit vállalhat, ami a családja, háztartása mindennapjaiba belefér – persze úgy, hogy azért állítson maga elé egy kis kihívást. A karbon-böjt így mind kezdő, mind haladó energiamegtakarítóknak és háztartászöldítőknek ajánlott. Minden héthez tartozik egy rövid ellenőrző lista, ami segít felderíteni, mi az, amit a résztvevők már megtesznek a hálójukban, fürdőjükben, konyhájukban és nappalijukban a takarékosság és otthonzöldítés jegyében – azaz egyfajta zöld önvizsgálatot is tarthatunk a listák segítségével.


Forrás: Energiaközöségek.hu|kép:Pixabay.com
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!