Új energiacímkék jönnek a háztartási gépekre

2021 tavaszától megváltoznak a háztartásban használt elektromos nagygépek  energiafogyasztását jelző eddigi címkék, a legmagasabb energiaosztály az A lesz. 2021. március elseje után már csak az új címkék lehetnek a készülékeken – hívja fel a figyelmet a MediaMarkt, melynek egy korábbi reprezentatív kutatása szerint egy háztartási nagygép vásárlásakor az ár után az energiahatékonyság a második legfontosabb szempont.

Mosó-, mosogatógép-, vagy hűtővásárlás során az első fontos információkat az energiafogyasztási címkékről lehet leolvasni, melyek olyan hasznos adatokat tartalmaznak, mint a gép fogyasztása, zajszintje, de a legszembetűnőbb a piros-sárga-zöld színskála az ABC jelölésekkel, illetve a sok + jel.

A mosógépek és hűtők 90 százaléka 2017-ben már valamely pluszos A kategóriába tartozott, ezért a korábbi jelölés alapján egyre nehezebbé vált különbséget tenni a készülékek energiafogyasztási szintjei között. Az Európai Unióban ezért is vezetnek be új energiacímkéket, és komplexebb, új teljesítményértékkel, szigorúbb szabvánnyal és tesztelési módszerrel kategorizálják a gépeket.

A legfontosabb változás, hogy az A kategória lesz a legmagasabb energiaosztály, és nem lesz mellette pluszjel. Az új rendszerben jelentős visszaminősítések lesznek, az A és B osztály sok esetben üresen marad majd, és például, egy korábban A+++ mosogatógép az új rendszer szerint csak a D kategóriának felel majd meg. Az F osztály pedig 2024-re minden kategóriában kifut.

Több gyártó emiatt megújítja termékválasztékát, új mosási programok jelennek meg, illetve még energiatakarékosabb termékek kerülhetnek be majd a kínálatba. Az új címkéken megjelenik egy QR-kód is, ami az EPREL (EU Product Database for Energy Labelling), azaz az energiacímke-köteles termékek nyilvántartására szolgáló nyilvános adatbázishoz vezet, ahol elérhetőek a készülékek termékismertetői is.

Az új rendszer a háztartási nagygépek majdnem mindegyikét érinti, a mosó-, mosogató- mosó-szárító gépek, hűtőszekrények, fagyasztók és a borhűtők mind új energiacímkét kapnak. A TV készülékeket és lámpákat is érinti a változás. Egyes kategóriák esetében új adatokat is látni lehet majd. A hűtőknél például a zajszinteket osztályokba sorolták (A, B, C és D). A mosogatógépeknél feltüntetik az eco program hosszát is, az energiafogyasztást pedig 100 mosogatási ciklus alapján határozzák meg a jelenlegi éves helyett.

Akár már most is lehetnek a boltokban olyan készülékek, amelyek két különböző címkével rendelkeznek. Noha, ezt kötelezően csak november elsejétől kell biztosítaniuk a kereskedőknek, a gyártók már korábban is elláthatják készülékeiket az új címkékkel. A vízválasztó dátum 2021. március elseje, ekkortól ugyanis már csak az új energiacímkék lehetnek a termékeken. A gyártói és kereskedői weboldalakon is ugyanekkor történik majd a váltás – ismerteti a MediaMarkt.


Forrás: Media Markt|kép:Pixabay.com
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!