A mikroműanyagokat szinte mindenhol megtalálták: a vérben, a méhlepényben, a tüdőben – sőt, még az emberi agyban is. Egy tanulmány becslése szerint agyi szerveinkben önmagában akár 5 gramm, azaz nagyjából egy teáskanálnyi mennyiség is lehet ebből az anyagból. Ha ez igaz, a műanyag nemcsak az ételünk köré tekeredik, vagy a ruhánkba szőtt: mélyen belénk van ágyazva, írja cikkében a The Guardian.

A kutatók most azt gyanítják, hogy ezek a részecskék a bélmikrobiánkat is befolyásolhatják. Amikor Dr. Christian Pacher-Deutsch, a Grazi Egyetem munkatársa öt egészséges önkéntes bélbaktériumát öt gyakori mikroműanyagnak tette ki, a baktériumpopulációk – az általuk termelt vegyi anyagokkal együtt – megváltoztak. Ezek a változások némelyike ​​a depresszióval és a vastagbélrákkal kapcsolatos mintákat tükrözött.

„Bár még túl korai lenne végleges egészségügyi állításokat tenni, a mikrobiom központi szerepet játszik a jóllét számos aspektusában, az emésztéstől a mentális egészségig” – mondja Pacher-Deutsch, aki munkáját a nemrégiben Berlinben megrendezett United European Gastroenterology konferencián mutatta be. „A mikroműanyag-kitettség csökkentése, ahol lehetséges, ezért bölcs és fontos óvintézkedés.”

Az ilyen felfedezések nyugtalanító kérdéseket vetnek fel: mennyi műanyagot hordozunk magunkkal, valóban számít-e, és tehetünk-e ellene valamit?

A mikroműanyagok a csomagolásból, ruhákból, festékekből, kozmetikumokból, autógumikból és más tárgyakból szabadulnak fel. Némelyik elég apró ahhoz, hogy a tüdőnk és a beleink nyálkahártyáján keresztül bejusson a vérünkbe és a belső szerveinkbe – sőt, a sejtjeinkbe is. Ami ezután történik, az még nagyrészt ismeretlen.

„Nehéz egy végleges kísérletet megtervezni, mert folyamatosan ki vagyunk téve ezeknek a részecskéknek” – mondja Dr. Jaime Ross, az amerikai Rhode Island-i Egyetem idegtudósa. „De tudjuk, hogy a mikroműanyagok szinte minden vizsgált szövetben megtalálhatók, és a legújabb tanulmányok azt sugallják, hogy most sokkal több műanyagot halmozunk fel, mint 20 évvel ezelőtt.”

Ross tinédzserként kezdett érdeklődni a műanyagok iránt, amikor látta, ahogy édesanyja spagettiszószos dobozai korrodálnak. „Sokan feltételeztük, hogy a műanyag inert – hogy nem fog leválni vagy reagálni –, de rájöttem, hogy nem az” – mondja.

Néhány évtizeddel később elkezdte tanulmányozni, hogy a mikroműanyagok mit tehetnek az emlősök agyával. Első, 2023-ban publikált tanulmánya egy utalást adott: az egerek, amelyek mikroműanyag-részecskékkel teli vizet ittak, másképp kezdtek viselkedni.