Tudósítás
A Zöld Ipar Magazin a budapesti Vasúttörténeti Parkban február 25-től nyitott Planet Budapest kiállításon és az azon belül március 24-én megrendezett előadássorozaton járt. Az állami támogatottságú élménypark lassan a végéhez közeledik – március 29-ig még látogatható – a tapasztalatok szerint a befektetett közpénz ezúttal jó helyre ment, sikerült kifejezetten sok fiatalt megszólítani.
A Planet Budapest fenntarthatósági élménypark azzal a céllal létesült, ,hogy élményeken keresztül tanítson és utat mutasson a fenntarthatósági normaváltáshoz. Mindent filmes terekkel, a kijelzőkön a látogatóhoz „beszélő fejekkel”, azaz fenntarthatósági szakértőkkel, interektív installációkkal és élő kortárs csoportos találkozókkal igyekeztek megtenni. Az élményparkot több nagy fejezetre tematizálták: a Ride indőpontfoglalással működő séta-időutazás a csoportoknak – látványos filmes díszletek között mesél az elsötétített térben sétálóknak rengeteg témáról, a világegyetem keletkezésétől és fejlődésétől kezdve a gőzgépen át a mesterséges intelligencia térhódításáig.

A kupolacsarnok legnagyobb részét az Explorers tematika adja: megannyi hatalmas termék és élőlény, érintőképes alkalmazásokkal, megoldandó feladatokkal, elgondolkodtató infografikákkal. Tizenkét nagy témakör alapján segítenek feldolgozni, többek között a közlekedés, a vízgazdálkodás, a felelős vásárlás, a hatékony energiafelhasználás és az átgondolt technológiakezelés terén. Itt például ilyen kérdésekre kereshették a diákok – akár egyénilag, akár közösen – a megoldást:
- Mit tehetünk a körülöttünk élő növényekért/állatokért?
- Hogyan lehet a lakásunk, a szobám egyszerre kényelmes, funkcionális és mégis fenntartható/környezetbarát?
- Hogyan utazhatok/közlekedhetek egyszerre zölden és olcsón?
- Mit kezdjek a szemetemmel, hova kerül, amit kidobok?
- Mi az ára annak, hogy egyfolytában online vagyok?

Ebben a részben különösen jól felépített a Fast Fashion-szekció, amely lényegében a szokásos hatalmas kartondobozokból felépített, pólókkal kibélelt „áruház” kirakattal, amelybe ismert kifogásokat és sale-ses szlogeneket – Vedd meg most! Különleges akciónk! Kihagyhatatlan ajánlat!, stb. – helyeztek el a próbababák társaságában. Odabent, a „boltban” interaktív asztalon lehet összeállítani a tudatos kapszulagardróbot, illetve információkat szerezni a fast fashion iparág fenntarthatatlan működéséről, pazarló vízfelhasználásáról, hulladékos lábnyomáról és a gyerekmunka-visszaélésekről is.
- Klímaszorongás: teher vagy hajtóerő? – kerekasztal-beszélgetés
Résztvevők: Gondola Csaba (körforgásos gazdaságért és klímapolitikáért felelős államtitkár), Szász Anna (UNICEF Fiatal Nagykövet), Peer Kriszta (gyermekpszichológus)
Moderátor: Lux Ágnes (jogász, gyermekjogi szakember) - Algoritmusok között: Hogyan alakítja az AI a világunkat? – kerekasztal-beszélgetés
Résztvevők: Bereczki Enikő (generációkutató), Dr. Márton András (jövőkutató, közgazdász), Csuday Anna Éva (UNICEF Fiatal Nagykövet)
Moderátor: Mészáros Antónia (az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója)
