Nem érkezik több azbeszttartalmú kőzet Magyarországra

A tárgyalások eredményeképpen nem érkezik több azbeszttartalmú kőzet azokból a bányákból, ahonnan eddig szállítás történt – jelentette be csütörtöki posztjában Gajdos László, az Élő Környezet Felelős Minisztérium tárcavezetője.

Mint a miniszter a közlésben jelezte, a következő lépés a már hazánk területén – főképp Nyugat-Magyarországon, Szombathely és környékén – leterített kőzet ártalmatlanítása lesz, valamint hangsúlyozta: Magyarország nem enged a „szennyező fizet” elvből, a polgárok egészsége nem alku tárgya. 

Mint ismeretes, különböző osztrák bányákból származó szennyezett kőzúzalék jelenlétét mutatták ki eddig többek között Zalaegerszegen, Sopronban, Szombathelyen és mintegy 40 további Vas megyei településen. Az azbeszt természetes úton juthatott bele a kövekbe, nem utólag keverték bele, ennek ellenére az emberi mulasztás gyanúja az esettel kapcsolatban fennáll. A Greenpeace szerint ugyanis a pilgersdorfi kőbánya üzemeltetői és az osztrák hatóságok is 2011 óta tudhattak az azbesztterhelésről, ennek ellenére csak 2026 elején záratták be a bányát.

 

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. november-december

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. november-december2025. október

Iratkozzon fel hírlevelünkre!