A hazai nyári fesztiválokról mentett élelmet az egyik élelmiszermulti

A Lidl Magyarország a kiskereskedelmi láncok közül elsőként idén új akcióba kezdett, melynek köszönhetően több mint félezer rászorulót támogatott nyári kitelepülései során. Felelős vállalatként célul tűzte ki, hogy az EFOTT-on, a Campus Fesztiválon és a Balaton-átúszáson keletkezett élelmiszerfeleslegével segítse a nehéz körülmények között élőket és egyúttal megóvja ezzel a környezetet is.

 A cég számára évek óta kulcsfontosságú, hogy mind társadalmi, mind környezeti szempontból felelős vállalatként működjön. Folyamatosan vizsgálja annak lehetőségét, hogy a már megvalósított intézkedésein túl, hogyan tudja ökológiai lábnyomát csökkenteni, adományozási programjának keretében pedig kiemelten kezeli a rászorulók támogatását. A vállalat élelmiszermentési akciójában ezúttal a két terület szorosan összefonódott, hiszen a fesztiválok során a megmaradt pékárukat, zöldségeket, valamint gyümölcsöket jótékony célja ajánlotta fel. Érdekesség, hogy a pékáruk között gluténmentes változat is megtalálható volt, amely különösen nagy segítségnek bizonyult.

 „Mind a rendezvényeken, mind az áruházi tevékenységünk során precíz tervezés által törekszünk arra, hogy minimálisra csökkentsük az élelmiszerfelesleget, ami pedig mégis megmaradna, az jó helyre kerüljön. Az idei nyár során – a kiskereskedelmi láncok közül előként – három helyszínen, az EFOTT-on, a Campus Fesztiválon és a Balaton-átúszáson valósult meg élelmiszermentés, amely lehetővé tette, hogy közreműködő partnereinknek köszönhetően több mint félezer embert támogassunk adományainkkal. A rászorulók megsegítésén túl pedig a környezetünket is óvjuk, hiszen így megelőzhető az élelmiszer-hulladék keletkezése.” – emelte ki Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

 Az élelmiszerfelesleg jótékony célú hasznosításán túl a diszkontlánc szelektív hulladékgyűjtés biztosításával is igyekszik hozzájárulni a fesztiválmegjelenések környezeti hatásainak mérsékléséhez. A vállalat nem csak a Lidl FesztMarketekben és a Balaton-átúszás során válogatta szelektíven a hulladékot, hanem a vásárlóinak és a résztvevőknek is biztosított erre lehetőséget.


Forrás: Lidl Magyarország|kép: Wendy Wei
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!