Az étel, amit kidobunk, felelős az üvegházhatásért is

A WWF és a Tesco nemrég megjelent nemzetközi felmérése szerint a termőföldtől az asztalig tartó út során keletkező élelmiszer-felesleg felelős az üvegházhatású gázok 10 százalékának termelődéséért. Ez közel kétszerese az USA-ban és Európában közlekedő autók éves kibocsátásának. A Tesco elkötelezetten küzd az élelmiszer-pazarlás csökkentéséért, és évente publikálja élelmiszerhulladék-jelentését.

Példájukat idén 9 közép-európai szállítója követte, köztük a baromfitenyésztéssel foglalkozó magyar Master Good cégcsoport, amelynek élelmiszer-feleslegéből tavaly 25 400 tonnát fehérjetartalmú termékekként, 6600 tonnát pedig állateledelekben hasznosítottak újra.

Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) becslése szerint évente 1,3 milliárd tonna élelmiszer megy veszendőbe a szállítmányozásban, a kiskereskedelemben és a háztartásokban. A WWF és a Tesco közös beszámolója szerint pedig a termelőknél további 1,2 milliárd tonna élelmiszer-hulladék keletkezik világszerte. Vagyis a megtermelt élelmiszer mintegy 40 százaléka a kukában végzi. A riport rámutat, milyen fontos az élelmiszer-felesleg csökkentése nemcsak a kiskereskedelemben és fogyasztói oldalon, de a teljes ellátási láncban. Ellenkező esetben 2030-ra az élelmiszer tehető majd felelőssé a legnagyobb arányú károsanyag-kibocsátásért, lekörözve ezzel a légiipart is. A Tesco és a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara október 5-én tartott online Fenntarthatósági konferenciája is az élelmiszer-hulladék különféle hatásait járta körbe szakértők segítségével.

A multicég azon dolgozik, hogy nemcsak saját működésében, hanem szállítóival együttműködve is csökkentse az élelmiszer-pazarlást. A közép-európai partnerek közül 9 sajátmárkás szállító (az ABP, az AM FRESH, a Brop Slovakia, a G’s CE, a Hilton Food, a Daifressh, a Master Good, a La Lorraine és a Greenyard Frozen) vállalásaival összhangban nemrég nyilvánosságra hozta élelmiszerhulladék-jelentését. Ezek a cégek biztosítják a Tesco frissáru-ellátásának 25 százalékát, ezért az élelmiszer-hulladék csökkentésére irányuló tevékenységük jelentősen hozzájárul a pazarlás megfékezéséhez.

-2017 óta alatt 68 százalékkal csökkentettük a működésünkben keletkező élelmiszer-felesleg mennyiségét, ami több mint 89 500 tonnával járult hozzá a károsanyag-kibocsátás mérsékléséhez. Rendkívül örülök annak, hogy szállítóink példánkat követve mérik és közzéteszik a működésükben keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét, ezzel pedig hozzájárulnak az üvegházhatású gázok termelődésének visszaszorításához, valamint az élelmiszer-pazarlás 2030-ig történő megfelezéséhez – mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco-Global Zrt. vezérigazgatója.


Forrás: WWF|kép: Pexels
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!