Harc az élelmiszerkidobás ellen: a legjobb hazai ételmentő kezdeményezések

A koronavírus járvány egy éve alatt MAgyarországon kétmillió (!) tonna élelmiszer ment veszendőbe, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közlése szerint. Bár ezen időszakban a megmentett élelem mennyisége is növekedett, ugyanez a tendencia figyelhető meg a rászorulók tekintetében is.

Ahogyan a fejlett országokban, itthon is az élelmiszerhulladék 40 százaléka a háztartásokban keletkezik, mi dobjuk ki. Az élelmiszerpazarlás megfékezésére alakult Magyar Élelmiszerbank Egyesület eddig több, mint 81 400 tonnányi élelmiszert osztott szét az országban, jelentős mennyiséget éppen a vírushelyzet kirobbanása óta, hiszen az elmúlt egy évben igen sok közétkeztető, étterem bezárt, vagy kiszállításos rendszerre állt át, sok helyen keletkeztek feleslegek.

Az Élelmiszerbank több hazai településen működő elosztó és támogató hálózata mellett azonban új típusú lehetőségeket, hazai civil kezdeményezéseket, startupokat is igénybe vehet a lakosság annak érdekében, hogy a háztartásokban megfékezzük az élelmiszerkidobást.

Ilyen platform, hazai fejlesztésű applikáció a Munch is, amelyet négy fiatalember indított el tavaly. A Highlights of Hungary versenyben és a Cápák között közgazdasági televíziós műsorban is feltűnt négyes fejlesztése a nap végi maradékokkal küzdő éttermeket köti össze az egyedi felhasználókkal. Utóbbiak az applikáción kikeresve a felajánló éttermeket, a zárás előtti órákban csökkentett áron megvásárolhatják a még minőségi, fogyasztható készételeket, vagy pékárukat.

A Budapest Bike Maffia tagsága évek óta végez ételmentő tevékenységet, sok más egyéb akciója mellett. A fenntarthatóságot azzal is segítik, hogy az általuk támogatott hajléktalan embereknek adnak foglalkoztatást – a fedél nélküliek a budapestiek asztalára kerülő friss fűszernövényeket termelik meg.


Forrás: Facebook, 168óra|kép: Pexels.com
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!