Hulladékgazdálkodás 2026 címmel rendez konferenciát decemberben a HOSZ

Szövetségünk megalakulásának 35. évfordulója alkalmából „Hulladékgazdálkodás 2026” címmel konferenciát és gálavacsorát szervezünk 2026. december 1-ére (kedd), várhatóan 9:30-21:00 óra között!

 Jubiláló Szövetségünk a rendezvényen áttekinti a hazai hulladékgazdálkodási szektor jelenének és jövőjének kérdéseit. A konferencián előadás megtartására elfogadta meghívásunkat az Élő Környezetért Felelős Minisztérium, a NAV Központi Irányítás Rendészeti Főosztálya és a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége.

Tervezetten a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, a Zöldhatóság és a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. együttműködésére is számítunk, továbbá már hagyománnyá vált módon szakosztályaink is előadnak majd az egyes anyagáramokat érintő aktualitások tekintetében.  Ennek keretében az Elektronikai Hulladék Szakosztály, a Gépjármű-hulladék Szakosztály, a Műanyag Hulladék Szakosztály, az Üveghulladék Szakosztály, a Papírhulladék Szakosztály, a Vas- és Színesfém Hulladék Szakosztály és a Veszélyes Hulladék Szakosztály részéről a szakosztályok vezetői, illetve egyéb prominens képviselői foglalják össze az adott szakterületet érintő témákat.

 

A rendezvényt gálavacsora zárja.

A konferencia címe: Hulladékgazdálkodás 2026

Időpont: 2026.12.01. (kedd), várhatóan 09:30 – 21:00 óra között

Helyszín: Aquaworld Resort Budapest****superior (1044 Budapest, Íves út 16.)

 

A konferencia támogatására lehetőséget kínálunk tagjainknak, illetve érdeklődő gazdálkodó szervezeteknek arany, ezüst és bronz kategóriában! A támogatók a kategória besorolásnak megfelelően a meghirdetésekben, a honlapunkon, a Facebook oldalunkon és a kapcsolódó média megjelenésekben is feltüntetésre kerülnek, továbbá az esemény szüneteiben is ki lesznek vetítve, valamint a konferencián és a gálavacsorán is biztosítjuk a részvételüket. További információk erről a honlapunkon is megtalálhatók.

Kiemelt média támogató: ZIP Magazin   

 

Kérjük, jegyezzék elő az esemény időpontját, kedvezményes jelentkezés 2026. október 30-ig!

Továbbá, várjuk szíves támogatói felajánlásaikat!

 

A konferencia programját hamarosan közzétesszük. A jelentkezési lap megtalálható honlapunkon.

A rendezvényről további tájékoztatást ad: Major Ágnes képzési vezető, e-mail cím: [email protected], telefon: +36 30 900 7323.

Támogatással kapcsolatosan tájékoztatást ad: Matkócsik Andrea vezetői asszisztens, e-mail cím: [email protected], telefon: +36 1 422-1429; +36 30 571 0425

 

Az esemény arany fokozatú támogatói:

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. november-december

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. november-december2025. október

Iratkozzon fel hírlevelünkre!