Átfogó modernizáláson esett át a Hamburger Recycling Hungary Kft. csepeli műanyagüzemének 3D válogatósora. Az új gépsort 2026. március 9-én a cég osztrák anyavállalata, a Prinzhorn csoport képviselőjének jelenlétében adták át, mostanra pedig már élesben üzemel. A fejlesztés révén számottevően javulhat a budapesti lakossági szelektív hulladékból ténylegesen újrahasznosításra kerülő anyagok aránya, ami a környezet védelme, illetve a Magyarország által vállalt fenntarthatósági célszámok teljesítése szempontjából is fontos előrelépés.
Így lett gyorsabb és precízebb a műanyagok válogatása
A beruházás keretében a norvég TOMRA két optikai válogató egységének beépítésére került sor, emellett új szállítószalagokat és válogatókabinokat is telepítettek, valamint az új kompresszoregységgel történő, nagynyomású levegős leválasztás technológiája is kiépült. Az átalakítás két hónapig tartott, ám a Hamburger Recycling Hungary Kft. ez idő alatt is átvette a fővárosi háztartásoktól begyűjtött szelektív műanyaghulladékot, amely bálázva várta az újraindítást.
A korszerűsített gépsor a beérkező 3D műanyaghulladékot (pl. flakonokat, dobozokat vagy tálcákat) az eddiginél lényegesen hatékonyabban képes szétválogatni anyagfajták (HDPE, PET, PP, PS stb.) és színek szerint. Ebben ugyanis az emberi kezek nemcsak lassabbak, hanem gyakran pontatlanabbak is, főként akkor, amikor egy gyártó lecseréli a megszokott csomagolását. Ezenkívül az is a technológia mellett szól, hogy a kimondottan kis méretű anyagdarabokkal is jól boldogul. Mindettől függetlenül természetesen az emberi munkaerő nem váltható ki teljesen a folyamatból: a gépsort operátorok felügyelik, valamint kézi utóválogatásra is szükség van, például az egymáshoz tapadt hulladékok kiszűréséhez.
Jobb haszonanyag-aránnyal az országos célok teljesüléséért
A csepeli telephely életében nagy mérföldkövet jelentő fejlesztés fő célja a haszonanyag arányának növelése volt. Jelenleg a lakosságtól begyűjtött szelektív műanyaghulladéknak végül mindössze a 26-28%-a jut vissza a körforgásba, a többi energetikai hasznosításra vagy lerakásra kerül. A megújult gépsor alkalmas lehet arra, hogy ezt akár 60%-ra növelje, bár a vállalatnál egyelőre fokozatosan terveznek: 2026 végére a 40%-ra történő emelést tűzték ki célul. Ez is igen jelentős eredmény volna, hiszen a gyakorlatban azt jelentené, hogy a 3D műanyagválogató sorral az eddigiekhez képest másfélszer annyi anyagot tudnának visszakapcsolni a gazdaságba.
Mivel a Hamburger Recycling Hungary Kft. hosszú ideje fontos szereplője a teljes hazai újrahasznosítási láncnak, ez a jókora hatékonyságnövekedés nemcsak a cég versenyképességét fokozza, hanem hazánk körforgásos célkitűzéseinek eléréséhez is nagyban hozzájárul. Ezt támasztja alá, hogy az új gépsor nagyobb áteresztőképessége azt is lehetővé teheti, hogy a csepeli üzem az eddigi havi nagyjából 1500 tonna műanyaghulladék helyett akár 10-15%-kal többet, 1700 tonnát is fogadni tudjon.
Nemcsak a gépeket, hanem a tudatosságot is fejleszteni kell
A fentiekhez érdemes hozzáfűzni, hogy bár a ténylegesen újrahasznosuló anyagok arányának növelését az ehhez hasonló technológiai újítások is támogatják, ilyen téren még többet segítene a lakosság tudatosságának javítása. Hiszen ne feledjük, hogy az említett, jelenleg több mint 70%-ot kitevő hasznosíthatatlan anyag nagy része abból adódik, hogy az emberek nincsenek egészen tisztában azzal, hogy mi és hogyan kerülhet a szelektív gyűjtőkbe. Éppen ezért lényeges, hogy minél több és hatásosabb tájékoztató kampány fusson ebben a témában, de szintén eredményre vezethet a gyártók és a vállalatok ösztönzése arra, hogy kizárólag újrahasznosítható anyagokat alkalmazzanak.
A Hamburger Recycling Hungary Kft. éppen ezért az edukáció terén is igyekszik élen járni. A szakembereik megkeresést követően készek a vállalatoknál személyesen felmérni a keletkező hulladékokat és áttekinteni azok meglévő kezelési gyakorlatát, valamint tanácsot adni, illetve igény esetén eszközt és együttműködést biztosítani az elérhető leghatékonyabb hulladékgazdálkodási modell kialakításához.
Szintén a széles körű tudatosság erősítéséhez tartozik, hogy a vállalat az idei tavaszi iskolai papírgyűjtés első három helyezettjének 1-1 csoportját vendégül látja majd a csepeli telephelyen egy vezetett üzemlátogatásra. Az ilyen program mindig nagy közönségsikert arat az őszi Erőművek Éjszakáján is, azzal pedig, hogy diákoknak is megmutatják a szelektív papír- és műanyaghulladék útját, a legfiatalabbak körében is elindulhat egy környezettudatos szemléletformálás.
A jövőben is a minőség és a kiszámíthatóság lesz a fókuszban
Visszatérve a fejlesztésekre, a Hamburger Recycling Hungary Kft.-nél a csepeli műanyagválogató sor mostani modernizálását követően is folyamatosan nyomon követik azokat a technológiai innovációkat, amelyek gazdaságilag is megtérülő módon emelhetik a telephelyeik hatékonyságát. Ez is kell ahhoz, hogy a cég lépést tartson a változó piaci igényekkel és környezetvédelmi elvárásokkal, egyúttal a meglévő, jó együttműködést folytatva továbbra is a MOHU egyik legfontosabb és legmegbízhatóbb partnere, és ezzel a hazai újrahasznosítási rendszer erős pillére lehessen.

