Klímabarát nyaralás – létezik ilyen?

Az elmúlt hétvégét egy csodás észak-kelet-magyarországi kistelepülés panziójában töltöttük, gyönyörű természeti környezetben. A panzió tetején mindenhol napelem panelek, a kertben fabútorok és játszószerek… Ám jött a bökkenő, s azóta sem értem, hogyan lehetséges, hogy egy ilyen haladó szemléletű turisztikai egységben nem helyeztek el a szelektív gyűjtéshez szükséges edényzeteket?

Megmondom őszintén, két napig forrt bennem az ideg, amiért egybe kellett öntenem a háztartási maradékot a műanyaggal, egyebekkel. Hozzáteszem: az ezerlelkes faluban egyébként volt közterületi szelektív sziget, a megfelelő sárga, kék, zöld konténerekkel. Azaz némi kerülővel és erőfeszítéssel akár oda is vihettem volna a hulladékomat – de a túrabakancsos életformába és az egy szem hátizsákba nem fért bele még ez is.

A Greendependent Intézet által támogatott Kislábnyom portál összegyűjtötte a karbonsemleges nyaralással kapcsolatos tudnivalókat.

A nyaralások környezeti hatása, vagy öko-lábnyoma 5 főbb tényezőből tevődik össze:

Utazás: hová megyünk és mivel? A legjelentősebb hatás általában az utazáshoz kapcsolódik – minél messzebb megyünk, a hatás annál nagyobb. Válasszunk a lakóhelyünkhöz közel fekvő célpontokat.

Hulladékok/szennyvíz: hová kerülnek és mi lesz a sorsuk? A szálláshely kiválasztásakor ellenőrizzük, hogy van-e lehetőség a szelektív hulladékgyűjtésre, odafigyelnek-e a hulladék minimalizálására?

Étkezések: mit eszünk, azt hogyan termelték és hogyan került asztalunkra? Érdemes utánajárni foglalás előtt, hogy a szálláson előnyben részesítik-e a helyi, szezonális, bio termékeket, ezekből készítik-e az ételeket?

Energia: a szálláshelyen hűtésre, fűtésre, világításra stb. felhasznált energia. Fontos szempont, hogy a szálláshely energiahatékony legyen, ld. szobánként külön szabályozható fűtés/hűtés, világítás; természetes szellőztetés; és az is előny, ha megújuló energiát használnak.

Program: mit csinálunk nyaralásunk alatt? Ügyeljünk rá, hogy a választott programok ne veszélyeztessék, zavarják a helyi élővilágot és a közösség életét. Azaz terepmotorozás helyett inkább önkénteskedjünk biokertészetben vagy vegyünk részt egy helyi természetvédő szervezet munkájában.

A karbonsemleges nyaralással kapcsolatosan az intézet egyébként kiadott egy kérdőívet is, ennek kitöltésével – alig 5 percet vesz igénybe – a szervezet munkáját is segíthetjük.


Forrás: GreenDependent, Kislábnyom|kép:
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!