Még cserepes virágot is lehet venni használtan egy svéd iparvároska #reuse plázájában

Még 2015-ben, 5000 négyzetméteren, 13 üzlettel nyílt meg Svédországban, Stockholmtól egy órányi vonatútra a ReTuna nevű áruház, aminek érdekessége, hogy csak használt dolgokat lehet benne vásárolni. Most viszont bekerültek a Guinness Rekordok könyvébe is, mint a  világ első ilyen jellegű  bevásárlóközpontja –írja az Index Mindeközben.

A pláza, amely olyan, mint egy hatalmas bolhapiac, de klasszikus üzletterű boltokkal és standokkal, Eskilstuna városában található, ami alapvetően egy klasszikus ipari városka volt, de az itt élők most leginkább azzal szeretnének kitűnni, hogy mennyire odafigyelnek a környezetre. Ez nem valami új hóbort náluk, már az 1990-es évektől hangsúlyozzák, hogy jobban oda kellene figyelni a környezetre.

A pláza a megnyitása óta töretlenül nagyon népszerű, a vezetője szerint úgy kell elképzelni, mint egy átlagos bevásárlóközpontot, ahol lehet venni bútorokat, ruhákat, van játékbolt és elektronikai szaküzlet, könyvesbolt és még virágárus is.  Utóbbit például szállodák, konferenciaközpontok látják el áruval, akik egy-két nap után kidobnák az egyébként még mindig frissnek tűnő vágott virágokat, vagy a kis energiával még újra széppé varázsolható cserepes növényeket. 


Forrás: Index,Mindeközben|kép:Pinterest,KikiLab
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!