Vajon melyik nagy, híres folyóban úszik manapság a legtöbb műanyagszemét?

A 19. században még homár, angolna, tengeri pisztráng is bőven élt benne, aztán jött az igazi ipari forradalom és élőből halott folyóvá változtatta. 1814-ig rendszeresen befagyott, nagy rendezvényeknek helyszínt adva, ám az emberi tevékenység és az intenzív mederszabályozás – meg persze a globális felmelegedés – ezt is felülírta. Most pedig kiderült: a legtöbb műanyag hulladék itt koncentrálódik folyóvízben.

A világ egyik műanyaggal leginkább szennyezett folyója lehet a Temze brit kutatók szerint, a folyó egyes szakaszain másodpercenként 94 ezer darab mikroműanyag is áthaladhat – foglalja össze az Alternatív Energia Portál. 

Az Egyesült Királyság egyik legfontosabb víziútja ilyen szempontból szennyezettebb, mint a Rajna vagy a Duna – olvasható a BBC honlapján. A Temze állapotát vizsgálva parányi plasztikdarabokat találtak rákokban, a part mentén pedig nagy mennyiségben halmozódik fel a vécébe dobott nedves törlőkendő, amely helyenként “kendőzátonyokat” képez – hívták fel a figyelmet a Londoni Egyetem, a londoni Természettudományi Múzeum és a Zoológiai Társaság kutatói, akik a világ több pontján végeztek vízminőség-vizsgálatot. A kutatás eredménye szerint a Temze vizében több a műanyag, mint a Rajnában, a Dunában, az olaszországi Póban vagy az amerikai Chicago folyóban. Csak a kínai Jangce szennyezettebb plasztikkal, mint London folyója. A kutatócsoport szerint nem világos, hogy miért ilyen magas a műanyagsűrűség a Temzében, mindazonáltal szerintük az emberek sokat tehetnének a folyó tisztaságáért műanyaghasználati szokásaik megváltoztatásával.

A mikroplasztik nagy többsége valószínűleg nagyobb műanyagtárgyak, főleg ételcsomagolások széttöredezéséből származik, de növelik a szennyezettséget a kozmetikai szerekből származó mikrogyöngyök és a műanyagot tartalmazó tisztítószerek is. A kutatók szerint felül kellene vizsgálni azokat a szabályokat is, amelyek lehetővé teszik egyes nedves törlőkendők “lefolyóba dobhatónak” minősítését is. A Természettudományi Múzeum laboratóriumában felboncolt folyami rákok testében “sokkolóan sok” műanyagdarabkát találtak – közölték a kutatók.


Forrás: Alternatív Energia Portál,BBC|kép:RTL Nieuws
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!