Négy generációra visszanyúló kézműves hagyományt ötvöz a körforgásos gazdaság legmodernebb technológiájával az osztrák Radaschitz asztalosüzem. A stájerországi Riegersburgban működő, prémium kategóriás bútorokat és konyhákat gyártó középvállalkozás 23 évnyi tapasztalat után korszerűsítette faipari aprító- és brikettálórendszerét, amellyel a termelési hulladékokat közvetlenül helyben alakítja hőenergiává, szinte teljesen bezárva az üzemen belüli anyagkört. A mintegy 2500 négyzetméteres telephelyen dolgozó 45 szakember tevékenysége során keletkező hulladék így nem elszállítandó teherként, hanem megújuló fűtőanyagként hasznosul- számol be róla a Waste Management World. 

A gyártás során naponta jelentős mennyiségű tömörfa, MDF-lap, forgácslap-hulladék, gyaluforgács és csiszolópor keletkezik, esetenként felületkezelt, festett rétegekkel kiegészülve. Ahelyett, hogy a cég magas költségek mellett veszélyes vagy ipari hulladékként ártalmatlanítaná ezeket, a felújított rendszer révén – amely egy WEIMA WL 4 egytengelyes aprítóból és egy TH 500 Vario brikettálóprésből áll – közvetlen energetikai értéknövelést valósít meg. 

Az új berendezések közvetlen hatékonyságnövekedést hoztak a telephelyen: a korszerűbb garatkialakításnak köszönhetően a hosszú fahulladékok előzetes körfűrészes darabolás nélkül is adagolhatók, csökkentve a manuális munkát és az energiaigényt. Az aprítógép naponta mintegy 1,5 köbméter fahulladékot dolgoz fel, amelyet egy 15 milliméteres lyukbőségű rosta segítségével homogenizál, biztosítva az optimális szemcseméretet a brikettáláshoz. Az elszívórendszerből érkező porral és forgáccsal kiegészített alapanyagot a napi ötórás folyamatos üzemre tervezett, integrált olajhűtéssel ellátott brikettálóprés tömöríti, amelynek hidraulikája és présmechanizmusa a helytakarékosság érdekében térben elkülönítve is telepíthető.

A technológiai fejlesztés eredményeként a Radaschitz évente mintegy 120 köbméter kiváló minőségű fabrikettet állít elő, amelyet 100%-ban helyben hasznosít. A saját forrásból származó brikett fedezi az üzemcsarnokok fűtését, a festőkamrák és lakkozott felületek szárítóalagútjainak hőigényét, valamint a faanyagok szárításához és a furnérragasztáshoz szükséges technológiai hőenergiát. A zárt láncú működés nemcsak a fosszilis energiahordozóktól való függőséget és a hulladékkezelési kiadásokat szüntette meg, hanem mintaként szolgál arra is, hogyan tehető a hagyományos kézműipari termelés lokálisan önellátóvá és karbonsemlegessé.