Kategória: Környezetvédelem

A lepkef.ngtől a nem-ig: egyhangúlag szavaztak a móri képviselők, hogy ne kapjon működési engedélyt a térségben veszélyes hulladékot feldolgozni tervező cég

Már eddig is hatalmas visszhangot váltott ki idehaza a Fejér vármegyei Pusztavám község mellett elterülő ún. Cicahomok-tó (azaz hvatalosan az „Oroszlány VI. barnakőszén” bányatelek) területére tervezett bányafeltöltési projekt, amely ellen egyre szélesebb körben lépnek fel a környezetvédelmi aggályokat felsorakoztató civilek és most már a döntéshozó oldal is: december 10-én például a móri képviselő-testület 11 tagja […]
Tovább...

Miyawaki-erdőt létesített Pécsett a Biokom

A Miyawaki-erdő nálunk talán még újdonságnak számít, az országban mindössze negyven ilyen van, annak is a többsége Budapesten. Tavasszal már Pécsen is létesítettek egyet, a PTE Ifjúság úti campusán, most pedig az első közterületi minierdőt alakították ki a belvárosban, írja a Pécsma. – Miyawaki egy japán ökológus, botanikus volt, aki hazájában kezdett el kis területen elhelyezkedő, […]
Tovább...

Az Energiaügyi Minisztériumnál tiltakozott a Greenpeace: a civilek szerint törvénytelenül működik a gödi Samsung gyár

Két hónapja nem válaszol a civilek akkumulátoriparral kapcsolatos állásfoglalására az Energiaügyi Minisztérium, miközben újabb botrányos kormányzati döntések váltak ismertté. A gödi Samsung SDI a civilek szerint jelenleg törvénytelenül működik, ám ennek ellenére a közelmúltban 133 milliárd forint állami támogatást kapott. Komáromban pedig az NMP-feldolgozó üzemre a hatóságok értelmezése szerint nem vonatkoznak az akkumulátoripari üzemekre előírt […]
Tovább...

Hegylakó without snow: 2080-ra már a skót felföldeken sem számíthatnak hóra

A téli sportoknak Angliában is rengeteg szerelmese van – sok lelkes síelő számára évek óta a Skót-felföld  jelentia téli játszótér, mert olcsóbb és könnyebben megközelíthető, mint a külföldi síterepek. Az utóbbi években azonban a garantált hótakaró kevésbé megbízható, és a változó éghajlat igencsak elgondolkodtatja az iparágban dolgozókat, írja a BBC. A meteorológiai szolgálat hószakértője, Alex […]
Tovább...

Hal a szatyorban: sokkoló karácsony előtt pontyhelyzetet lepleztek le az EU-ban

Figyelem! A cikk sokkoló részleteket és információkat tartalmaz! Titkos nyomozás tárt fel egy sokkoló halkínzást az EU egyik tagországában: a Compassion in World Farming (CIWF) titkos vizsgálata széles körű szenvedést tárt fel az EU pontyfarmjain, és rávilágított arra, hogy sürgősen szükség van egy konkrét jogszabályra a halak jólétének védelme érdekében Európa-szerte. A sokkoló fotókat ezúttal […]
Tovább...

Soproni egyetemi tanulmány: évente 152 milliárd forint értékű CO2-t kötnek meg a hazai erdők

Mennyit ér a magyar erdők klímavédelmi szerepe? – Többek között erről és a hazai erdők karbonpiaci lehetőségeiről írt tanulmányt a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének öt kutatója, Borovics Attila, Király Éva, Kottek Péter, Illés Gábor és Schiberna Endre. Az intézet ősz eleji tudományos cikke azt vizsgálja, mekkora gazdasági értéket képviselnek a magyar erdők klímavédelmi szolgáltatásai, […]
Tovább...

Klímafreskó: kreatív élménypedagógia, KÖVET-módra

Klímafreskó a négyzeten: a klímaváltozás összefüggéseinek megértését célozta be a KÖVET Egyesület, a programon élménypedagógiai eszközökkel igyekeznek majd fejleszteni a résztvevők klímatudatosságát. A 2025. deceber 10-i eseményt a KÖVET és a COLLAB Hungary közreműködésével szervezik meg Budapesten, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének irodájában.   Az ingyenes programra a KÖVET-tagokat és az érdeklődőket egyaránt várják: […]
Tovább...

Mind a civilek, mind az önkormányzat észrevételekkel élt a Velencei-tó partjára tervezett monstre fiatalközponttal kapcsolatosan

Mind a Sukorói Összhang Facebook-csoport, mind a helyi önkormányzat észrevételekkel élt a faluban, a Velencei-tó partjára tervezett Fiatalokért Központ beruházással kapcsolatosan, írja utolsó novemberi posztjában a civil csoportosulás.  Mint ebben informálják az érdeklődőket, november 7-én a Sukoróra tervezett Fiatalokért Központ beruházás környezethasználati engedélye érdekében engedélyezési eljárás indult meg. A központ építése ellen már több hónapja […]
Tovább...

Egyszerre zúdulnak ránk az akciók és a „Ne vásárolj semmit!” kampányok

2024-ben a globális online Black Friday eladások elérték az 74,4 milliárd dollárt, ami körülbelül 5% növekedés volt az előző évhez képest. Ugyanebben az évben az Egyesült Államokban a Black Friday online forgalom 10,8 milliárd dollár volt – ez 10,2%-os emelkedés 2023-hoz képest. A vásárlói aktivitás is rekord: egyes adatok szerint Black Friday idején akár 75%-a […]
Tovább...

Új módszerrel mutattak ki magasabb légszennyezést gáztűzhellyel főző magyar háztartásokban 

A Greenpeace Research Laboratories  magyar és horvát háztartásokban végzett kutatása megállapította, hogy jelentősen javíthatja a beltéri levegő minőségét, ha a gáztűzhelyeket elektromos készülékekkel váltják fel, mivel a nitrogén-dioxid (NO₂) és a rákkeltő benzol mennyisége jelentősen csökken. Ezért többek között a Greenpeace azt követeli, hogy a kormány nyújtson állami támogatást  a gázról elektromos főzésre átállásban azoknak a háztartásoknak, […]
Tovább...

TREND

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. november-december2025. október

Iratkozzon fel hírlevelünkre!